„Jobb egyedül lenni, mint megjátszani magad.” – Életigazságok, amiket Samantha Jones-tól

Címlap / Életmód / Lélek / „Jobb egyedül lenni, mint megjátszani...

„Jobb egyedül lenni, mint megjátszani magad.” – Életigazságok, amiket Samantha Jones-tól

„Egy pasi ugyanolyan könnyen dobhat, ha az első randin fekszel le vele, mintha csak a tizedik után.”

Senkit sem bíztatnék arra, hogy ezentúl szigorúan az első randin bújjon ágyba a jelölttel, de annak sem látom sok értelmét, hogy pusztán látszatból, vagy a társadalmi elvárások nyomására a végtelenségig húzza a pasi agyát. Egyrészt jobb minél hamarabb kideríteni, hogy az ágyban is passzoltok-e, ugyanis érhetnek kellemetlen meglepetések.

Egy idegen nő a nagyapám sírjánál: a temetés, ami mindent felforgatott

Másrészt, ahogy Samantha is mondta, a tizedik randi után is meg van az esély arra, hogy dobhat a srác. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a férfiak képesek elmenni a világ végére is, ha ágyba akarnak csalni egy nőt. Éppen ezért, nem fog problémát okozni még egy rosszfiúnak sem, hogy a kelleténél kicsivel többet várjon.

Terápiás böjt: így regenerálhatod a szervezeted mindössze egy hét alattKövetkező cikkünkTerápiás böjt: így regenerálhatod a szervezeted mindössze egy hét alattA terápiás böjt lényege, hogy kerülni kell a szilárd ételeket és az olyan káros szenvedélyeket, mint az alkohol és a dohányzás. A vallási böjtökkel ellentétben itt a test megtisztítása és regenerálása a motiváció. Ideális esetben a terápiás böjt öt-hét napig tart. Ennél huzamosabb ideig csak orvosi felügyelet mellett szabad…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
✨KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Pénzügyi áttörés ősszel: így áll a 12 csillagjegy sorrendje
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.