Ezért járok pszichológushoz – és ezért kellene neked is

Címlap / Életmód / Lélek / Ezért járok pszichológushoz – és...

Ezért járok pszichológushoz – és ezért kellene neked is

Másnap reggel időpontot kértem egy pszichológushoz.

Hogy miért?

Elsősorban azért, mert rájöttem, hogy miközben rengeteg dolog van az életemben, ami tőlem független, és ami bármennyire zavar, bosszant, megrémiszt vagy feldühít is, nem tudok hatással lenni az alakulására. Az viszont rajtam, és csakis rajtam múlik, hogy én hogyan reagálok, mit gondolok és hogyan viselkedek ezekben a helyzetekben. Rajtam múlik, hogy megértem-e magamat. Az is rajtam múlik, hogy tudom-e, mit érzek, és a tetteim és szavaim valóban azt közvetítik-e, amit érzek. Rajtam múlik, hogy én megteszek-e mindent azért, hogy kapcsolódni tudjak a számomra fontos emberekhez, és ha nem is feltétlenül rajtam múlik, hogy mit érzek, de rajtam múlik, hogy mit kezdek ezzel az érzéssel.

4 csillagjegy, aki mindenkiért helytáll, csak magáért nem

Terápiára járni nem gyengeség és nem nyavalygás, nem gyávaság és nem úri hóbort. Dolgozni magadon, beszélni a fájdalomról, amit addig olyan kényelmesen rejtegettél a harag, a dac vagy éppen a biztonságos távolságtartás leple alatt, nagyon is kemény munka.

Olvass még a témában

Terápiára járni és dolgozni magadon bátorságot és elszántságot igényel, és míg vannak napok, amikor könnyebb tőle, vannak olyan napok is, amikor azt érzed, annyival, de annyival könnyebb lenne megint csak kinyitni egy üveg bort, ráírni az exedre az Instán, eltemetni magadat a munkában vagy összeveszni a pénztárossal a sarki boltban, ahelyett, hogy felteszed magadnak a kérdést: igazából mi a baj?

Egy azonban biztos: hosszú távon az szolgálja az előnyödet, ha nincs az elmédnek olyan zuga, amit egy egészségtelen megküzdési stratégia mögé lelakatolva kell rejtegetned. A terápia nem teszi semmissé a rossz élményeket, vagy a traumákat, amiket elszenvedtünk. De segít megtanulni együtt élni velük. Segít megtanulni, hogyan lehet a tudatod egy biztonságos hely. Segít, hogy megtanulj bízni magadban. És ez hosszú távon minden pénzt megér.

Nyitókép: lithiumcloud/istockphoto.com

Az egészséges fogyókúra titkaKövetkező cikkünkAz egészséges fogyókúra titkaA diéta során nagyon fontos, hogy megfelelő mennyiségű, minőségű és változatos ételeket fogyasszunk. Azok számára, akiknek nincs lehetőségük minden nap a konyhában a tűzhely mellett állni, szívből ajánljuk az Egészségpajzs ételkiszállító cég étlapját, amelyen ínycsiklandó ételeket találunk és már diétás menüből is…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
✨KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Nyolc év után egy mondat az autópályán, ami mindent átírt
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.