Az asztrológiai jegyed rávilágíthat arra, miért és hogyan szoktál füllenteni, hazudni – és persze lehetőséget biztosít arra is, hogy lefüleld, ha neked nem mondanak igazat.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
1/12 Kos
A Kosok a legrosszabbul füllentők közé sorolhatóak, egyszerűen azért, mert utálnak hazudni. Ők azok, akik szívesen játszanak nyílt lapokkal és jobban szeretik felvállalni a véleményüket, mint elferdíteni a valóságot. Ezért, amikor mégis megpróbálnak hazudni, akkor akaratlanul is kihagynak fontos részleteket és ezzel máris lefülelhetővé válnak.
2/12 Bika
Amikor valamilyen baráti, családi körben feszültség adódik, a Bikák jellemző módon a legkisebb ellenállás útjára lépnek. Ez azt jelenti, hogy vagy úgy tesznek, mintha nem tudnának semmit, vagy inkább meg sem szólalnak, hogy utólag ne kérhesse őket számon senki. Mivel sok időbe telik, mire megbíznak másokban, vigyáznak a kialakult kapcsolatokra és próbálják kerülni a hazugságot.
Az Ikrek szívesen oldják a feszültséget maguk körül, ezért meglehetősen gyakran füllentenek. Mivel ők intellektuálisak és könnyed személyiségek, gond nélkül kiszednek bárkiből bármit – olyan összefüggéseket látnak, amiket mások feltételezni sem mernek. És mivel imádnak beszélni, nehezen tartják magukban a megszerzett tudást. Leggyakrabban arról hazudnak, hogy majd megtartják a titkokat.