Drámai forma
Sokak kedvenc írónője nem állított teljesen valótlant, amikor azt mondta, hogy nem lesz nyolcadik rész.
Bár a történet ott folytatódik, ahol az utolsó kötetben, a Halál ereklyéiben véget ért, azért mégis egészen másfajta kivitelezésre számíthatunk.
Az írónő szerint semmilyen szinten sem lesznek átfedések, önismételgetések – erre már csak azért sem kerülhet sor, mert az új kötet valójában dráma, nem pedig regény. Olvass még a témában
„Bajszot rajzoltam a faliújságra kitett babafotóra és látta a felettesem. Az ő gyereke volt.” – Miért rúgtak ki?
Okosabb vagy, mint gondolnád? Teszteld az általános tudásodat!
8 dolog, amit a lakberendezők szerint nem érdemes csak azért megvenni, mert most divatos
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
J.K. Rowling azért igyekezett mindenkit megnyugtatni, és úgy nyilatkozott, biztos benne, hogy a közönség egyetért majd vele – ez volt az egyetlen forma, amiben folytatni lehetett a történetet.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






