Van egy januári hagyományunk a barátnőimmel, amihez kitartóan ragaszkodunk. Az év elején – amikor még mindenkiben benne van a lendület, és nem kopott ki belőlünk az új évi lelkesedés – összegyűlünk, töltünk magunknak egy pezsgős koktélt, körbevesszük magunkat egy rakat színes magazinnal, majd mindenki ollót ragad, és elkészítjük az éves vision boardunkat.
A vision board leegyszerűsítve egy vizuális térkép: képek, szavak és hangulatok gyűjteménye arról, mit szeretnél az életedben hangsúlyosabbá tenni. Nem bakancslista, nem célkitűzés-táblázat, és nem is mágikus eszköz – bár olyan is van a barátnőim között is, aki jobban hisz a spirituális jelentősségében. Én leginkább csak szeretem ezt a közös rituálét, ami mindig jó alkalmat ad a mélyebb beszélgetésekre is.
És ha azt nem is gondolom, hogy egy kartonlap segítségével „be lehet vonzani” dolgokat, abban viszont nagyon is hiszek, hogy amit rendszeresen látsz, az emlékeztet. Fókuszban tart. Visszahúz, amikor szétesnél, és így segít egész évben emlékezni arra, hogy mi is az, amiért dolgozol. Éppen ezért az én vision boardomra idén ezek kerültek fel. Olvass még a témában
Szakmai fejlődés – de másképp, mint eddig
Az idei vision boardom egyik legerősebb fókusza a szakmai fejlődés. Nem előléptetések, nem konkrét mérföldkövek formájában, hanem egy sokkal szelídebb, mégis bátor irányból. Azt szeretném, ha idén jobban kilépnék a megszokott kereteimből. Ha kipróbálnék új utakat, akkor is, ha nem tudom előre, hova vezetnek.
Nem az azonnali eredmények érdekelnek, hanem a kíváncsiság. A szabad kísérletezés. Az, hogy ne mások által kitapostott ösvényeken menjek végig, hanem merjem járni a sajátomat – akkor is, ha lassabb, kanyargósabb, és néha kényelmetlenebb.
Harmónia és öröm – nem csak túlélés
Tavaly két dolog szerepelt a szerelmi életemmel kapcsolatban a táblámon: „szeretet és hála”. Egy nagyon szeretetteljes kapcsolatban voltam már akkor is, de nagyon különböző személyiségek vagyunk, így sok munkát igényelt, hogy jól működjünk együtt. Fontos volt emlékeztetnem magamat arra, hogy van miért hálásnak lenni – hiszen van kivel és kiért ezt a munkát elvégezni.
Idén egy lépéssel tovább szeretnék menni. Nem csak túlélni a nehézségeket, hanem örülni is annak, amit együtt elértünk. Megengedni magunknak az élvezetet, ünnepelni azt, ahová eljutottunk. És elfogadni, hogy nem akkor lesz minden rendben, ha majd „készen leszünk”, hanem most. Ott, ahol éppen vagyunk.
Jelen levés – mert ezek a napok nem jönnek vissza
Anyaként nagyon nehéz egyetlen célt megfogalmazni, hiszen ebben a szerepben az ember sokszor megtippelni sem tudja, vajon milyen kihívást tartogat a következő nap, nemhogy az év. Egy hétéves kislány anyukájaként viszont pontosan tudom: meg vannak számlálva azok a napok, amikor még igazán kislány, és amikor mindenben én vagyok a példaképe.
A vision boardomon ezért idén nem „jobb anya” szerepel, hanem a jelen levés. Az a szándék, hogy ezeket a napokat ne félvállról vegyem. Hogy tudatosítsam magamban: ezek azok a pillanatok, amiket idős koromban majd hiányolni fogok, és emlékeztessem magamat arra, hogy kiélvezzem mindegyiket.
És persze: a barátnőim
Akikkel minden évben elkészítem ezt a táblát. Akik mellett kimondhatom, hogy mire vágyom, mitől félek, és hol vagyok éppen elakadva. Remélem, hogy 2026-ban is az életem részei maradnak. Nem csak ezen a kartonon, hanem a hétköznapjaimban is.
A vision board számomra nem ígéret a jövőre. Inkább egy emlékeztető arra, hogy mire szeretnék figyelni, miközben az élet – a maga kiszámíthatatlan módján – zajlik tovább. És furcsa módon néha egy kartontábla lehet a legerősebb iránytűnk benne.
