Van egy januári hagyományunk a barátnőimmel, amihez kitartóan ragaszkodunk. Az év elején – amikor még mindenkiben benne van a lendület, és nem kopott ki belőlünk az új évi lelkesedés – összegyűlünk, töltünk magunknak egy pezsgős koktélt, körbevesszük magunkat egy rakat színes magazinnal, majd mindenki ollót ragad, és elkészítjük az éves vision boardunkat.
A vision board leegyszerűsítve egy vizuális térkép: képek, szavak és hangulatok gyűjteménye arról, mit szeretnél az életedben hangsúlyosabbá tenni. Nem bakancslista, nem célkitűzés-táblázat, és nem is mágikus eszköz – bár olyan is van a barátnőim között is, aki jobban hisz a spirituális jelentősségében. Én leginkább csak szeretem ezt a közös rituálét, ami mindig jó alkalmat ad a mélyebb beszélgetésekre is.
És ha azt nem is gondolom, hogy egy kartonlap segítségével „be lehet vonzani” dolgokat, abban viszont nagyon is hiszek, hogy amit rendszeresen látsz, az emlékeztet. Fókuszban tart. Visszahúz, amikor szétesnél, és így segít egész évben emlékezni arra, hogy mi is az, amiért dolgozol. Éppen ezért az én vision boardomra idén ezek kerültek fel. Olvass még a témában
Alig maradt emlékem gyerekkoromból – most azt kutatom, hogyan építkezik ebből a felnőtt énem
Ezt hozza 2026. szeptember 21. a numerológia szerint: stabilitás és biztonság
Ezt hozza 2026. szeptember 25. a numerológia szerint: anyagi egyensúly
Ghosting a saját barátaimtól: hol húzódik a határ a másik támogatása és a saját ignorálásunk között?

Szakmai fejlődés – de másképp, mint eddig
Az idei vision boardom egyik legerősebb fókusza a szakmai fejlődés. Nem előléptetések, nem konkrét mérföldkövek formájában, hanem egy sokkal szelídebb, mégis bátor irányból. Azt szeretném, ha idén jobban kilépnék a megszokott kereteimből. Ha kipróbálnék új utakat, akkor is, ha nem tudom előre, hova vezetnek.
Nem az azonnali eredmények érdekelnek, hanem a kíváncsiság. A szabad kísérletezés. Az, hogy ne mások által kitapostott ösvényeken menjek végig, hanem merjem járni a sajátomat – akkor is, ha lassabb, kanyargósabb, és néha kényelmetlenebb.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






