5 évvel ezelőtt készítettem egy álomtáblát – Elmondom, mi teljesült róla

5 évvel ezelőtt készítettem egy álomtáblát – Elmondom, mi teljesült róla

Címlap / Otthon / 5 évvel ezelőtt készítettem egy álomtáblát – Elmondom, mi teljesült róla

Amikor minden összejött, csalódtunk, szakításon mentünk keresztül, a karrierünk megfeneklett, vagy komoly betegséggel kellett megküzdenünk. Ezek az évek erősebbé tesznek minket, és tudjuk, hogy a szomorúságot is meg kell élni, hogy értékelni tudjuk a boldogságot, de azért nem bánnánk, ha ezeket az időszakokat átugorhatnánk. Ezt éreztem én is, amikor 2015-ben szerettem volna változtatni az életemen.

Ekkortájt olvastam először az álomtáblákról, valamint a vonzás törvényéről; ha valamit nagyon szeretnénk, és erre fókuszálunk, az teljesülni is fog. Az álomtábla lényege, hogy minden olyan dolgot, amit szeretnél bevonzani az életedben, egy nagy kartonpapírra kell felragasztanod.

Én személy szerint újságokból vágtam ki olyan képeket, amik olyan érzéseket, helyeket, gondolatokat szimbolizáltak, amikre már nagyon vágytam. A táblámra elég sok minden felkerült, majd aprócska szobám miatt végül nem a falra, hanem a szekrénybe került a végeredmény. Évekkel később, épp a pár hónapja akadt ez a kezembe, és meglepően tapasztaltam, hogy milyen sok minden valóra vált róla!

Az álomtáblámmal első sorban a szerelmet akartam bevonzani az életembe.

Épp egy rossz szakításon voltam túl, és ez már nem az első volt alig pár éven belül, ezért úgy éreztem, a következőnek most már tényleg a Nagy Ő-nek kell lennie, vagy végleg elmegy a kedvem. A táblámat teleragasztottam LOVE feliratokkal, szívecskékkel, romantikázó, naplementében borozgató pár fotóival, és reméltem, hogy ez majd elég lesz hozzá.

Szintén felkerült a táblámra néhány úticél és programötlet is, mert akkor még csak egy maréknyi külföldi városkában jártam, és leginkább munkába, majd utána haza jártam. Szerettem volna vidámparkba menni, kimenni egy fesztiválra, megnézni az Eiffel-tornyot és elutazni Londonba.

Ezen kívül néhány tárgyi dolognak is örültem volna: a telefonom már kezdett bekrepálni, ezért örültem volna egy újnak, autót akartam venni (bár szívem mélyén inkább nyerni), be akartam szerezni magamnak egy bizonyos, eléggé luxus parfümöt, amire amúgy sajnáltam volna a pénzt, és bár ez nem tárgy, de nagyon vágytam már egy kiskutyára is. A menő karrierről, és némileg több pénzre a bankszámlámon, nem is beszélve.

Ami valóra vált; és ami nem

Oldalak: 1 2

»

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást