„Évek óta ki nem állhatják egymást” – Boldogtalan párok rossz szokásai, amiket tévesen normálisnak hisznek

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / „Évek óta ki nem állhatják egymást&#8221...

„Évek óta ki nem állhatják egymást” – Boldogtalan párok rossz szokásai, amiket tévesen normálisnak hisznek

Békesség

„Én és a férjem sosem veszekszünk…”

– hangzott el a számból egy baráti összejövetelen és nem hazudtam, ez igaz volt. Emlékszem, hányszor fordult elő az első férjemmel, hogy végigbalhéztuk az utat, majd mindketten mosolyogva érkeztünk meg a buliba, mintha mi sem történt volna. De hát nincs olyan, hogy két ember mindig mindenben egyetért, ezért a viták egy kapcsolat természetes velejárói.

3 csillagjegy, akit próbára tesz a sors

Érdekes módon az a veszekedős házasságom mégis boldogabb volt, mert legalább volt benne élet. Be kellett látnom, hogy nem dicsőség, hogy a jelenlegi férjemmel a veszekedések elmaradtak, mert ez nem más, mint közöny. A konfliktus hiányát békének hittem, de a lelkem mélyén tudom, hogy fásultság.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?→
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Férfiak őszintén: mit látnak a feleségük arcán húsz év után
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.