Sajnos egyre több emberben realizálódik, hogy gyerekként érzelmileg elhanyagolták a szülei, vagyis az ő érzéseit nem vették figyelembe, ignorálták őket és emiatt általában beleszólása sem volt a döntésekbe, még akkor sem, ha azok őt érintették a leginkább. A gyerekkor traumái viszont sokáig kísértenek, ebben az esetben például az önszeretet hiánya és a saját szükségletek háttérbe szorítása a legjellemzőbb maradványok a múltból - ám kívülről ezeket szinte lehetetlen észrevenni. A legtöbb felnőtt, akit gyerekkorában elhanyagoltak, elképesztően kedves és magabiztosnak tűnik. A következő 5 erősség is megfigyelhető azokon a felnőtteken, akiket kiskorukban érzelmileg elhanyagoltak a szülei.
Nem mondtad ki, de lényegében egyedül voltál gyerekkorodban, mindent neked kellett megoldanod. Ha problémád volt az osztálytársaddal, egy barátoddal vagy bárki mással, csak magadra számíthattál. A gyerekkorod az önellátás elsajátításáról szólt, felnőttként pedig továbbra is szereted a saját kezedbe venni az irányítást. Pontosan emiatt tűnsz mások szerint magabiztosnak. Ennek a kompetenciának köszönhetően pedig általában nagyon jó munkát végzel és mindent elintézel, amit csak szeretnél.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!