Lányok lányokkal
A leszbikus erotikát keresték 2016-ban legtöbben a pornó oldalakon, aminek valószínűleg az az oka, hogy a tartalom mindkét nem körében népszerű lehet.
Ugyanakkor persze fontos megjegyeznünk, hogy az azonos neműek közötti szexualitást a többnyire férfiak által rendezett felnőtt filmek a legkevesebb esetben ábrázolják természetesen, de hát kevés olyan ága van a pornónak, ami a realitásról szólna.
Úgy tűnik, a felhasználókat ez egyelőre nem különösebben zavarja. Olvass még a témában
„Ha azt mondja a lány, hogy NEM, akkor leállsz és kész.” – A férfiaknak fogalma sincs, mi a konszenzus
„Azt sem tudod, hol kell bekapcsolni a mosógépet…” – Házassági szokások, amiket minden férfinak szégyellnie kellene
Az „érzelmi másnaposság” sokkal gyakoribb, mint gondolnád – így lábalj ki belőle
„Azt hittem, barátok vagyunk, de így is csak a bugyimba akart kerülni” – Házas férfiak és az ő barátságaik
Szexi anyukák
Aki olvasott már hasonló összesítéseket, az valószínűleg ezen sem lepődik meg, de azért első blikkre talán kicsit bizarrnak tűnik, hogy valakit éppen ez hoz lázba.
Mégis, a “mostohaanya”, vagy a “milf” keresőszavak az élmezőnyben szerepeltek az oldal keresőszavai között.
Gyanítjuk, hogy itt sem kimondottan realitás ábrázolása volt a cél, pedig szerintünk egy nő, aki a gyerekneveléssel járó minden feladatot és nehézséget képes menedzselni, igenis nagyon szexi.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






