2. Függetlenség és önállóság
Az X-generáció tagjai korán megtanultak önállóan boldogulni, hiszen erre rá is kényszerültek. Sok fiatal viszont ma még felnőttként is szüleire támaszkodik anyagi vagy gyakorlati segítségért, ami persze nem minden esetben azért van így, mert lusták lennének.
Bár az élet sok szempontból nehezebb lett, a fiatalabbaknak is érdemes lenne elsajátítani az önállóság képességét, ami növelné önbizalmukat és problémamegoldó készségeiket.
Az X-generáció tagjai nehezebb gazdasági környezetben nőttek fel, szüleik kevésbé voltak gondoskodóak velük szemben, így hamarabb kellett önállóvá válniuk. A fiatalabbak számára a technológiai előnyök segíthetnek, de azért veszélyeket is tartogatnak. Olvass még a témában
Ez az, amit mások gyakran félreértenek benned a csillagjegyed szerint
„Már kislányként azt kellett hallgatnom, hogy milyen rossz élete volt miattam” – A szüleid nyomorát hallgatni gyerekként érzelmi bántalmazás
„Kövér vagyok és utálom magam” – amikor a társadalom azt várja, de nem megy az önelfogadás
Wellness, selfcare, énidő: tényleg pihentetnek, vagy nőként még ezt is produktívan kell csináljuk?

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






