A társadalomban élő sztereotípiák sokszor elgondolkodtatják azokat, akik vagy egyként nőttek fel, vagy szülőként nevelnek egykét. Az elterjedt nézetek szerint az egykék hajlamosak az önzőségre, mivel a családjukban nem kell megküzdeniük a figyelemért testvérek között, gyakran is úgy gondolják, hogy nehezen osztozkodnak, és később az életben is nehezen alakítanak ki szoros kapcsolatokat. Hiába a különböző vélemények és elméletek kavalkádja, a pszichológiai kutatások egy komplexebb képet festenek az egykék fejlődéséről és személyiségéről.
Az önzőség mítosza és az elosztott figyelem
Sokan úgy vélik, hogy az egykék azért válnak önzővé, mert egyedül nőnek fel a szülői figyelem középpontjában. Az a téveszme, hogy nincs kikkel osztozniuk a szülői szereteten, odafigyelésen, megerősítést nyerhet anélkül, hogy megvizsgálnánk a gyermek valós viselkedését és motivációit. A gyermeki önzőség korántsem jellemzőbb az egykéknél, mint nagycsaládos társaiknál.
Anyácsai-tó: csend és nádas fél órára Budapesttől
A szülők gyakran sokkal inkább befektetnek az egy gyermekük nevelésébe – mind érzelmi, mind anyagi szempontból –, ami gyakorta magasabb szintű szociális készségek kifejlődéséhez vezet. Az egykegyerekek a szülőknek szánt társas interakciók révén gyakran gyorsan alkalmazkodnak különböző szociális helyzetekhez, és bármennyire meglepő, könnyebben integrálódnak felnőttként, mint azt sokan gondolnák.
