Igaz történetek. „Egyedül maradtam, erre a férjes barátnőim elfordultak tőlem”

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Igaz történetek. „Egyedül maradtam,...

Igaz történetek. „Egyedül maradtam, erre a férjes barátnőim elfordultak tőlem”

Zita

Zita 15 év házasság után, 38 évesen vesztette el férjét, és meglepve tapasztalta, hogy nem minden barátjával maradt fent korábbi kapcsolata. Míg sokan igyekeztek segíteni neki ebben az időszakban, addig voltak olyanok, akik fokozatosan tűntek el az életéből. Volt egy alkalom, ami élesen megmaradt az emlékezetében, és ebből jött rá, hogy mi lehet a gond.

Szűz kompatibilitás: 0-tól 10-ig minden csillagjeggyel

„Volt egy régi kolléganőm, akivel még a szakmai gyakorlatunkat töltöttük együtt 18 évesen. Egy időre megszakadt a kapcsolatunk, de amikor már mindkettőnknek volt családunk, összefutottunk egy boltban, és megbeszéltük, hogy átjönnek hozzánk. Ezután évekig találkozgattunk, a gyerekeink barátok lettek, még nyaralni is voltunk együtt. Miután viszont a férjem elhunyt, egyszer jöttek látogatóba, és soha többet.

Amikor az asztalnál ültünk és beszélgettünk, felfigyeltem arra, hogy Betti nagyon csendes, és alig akar hozzám szólni, ezért többnyire a férjével beszélgettem, és szimplán csak örültem a társaságnak. Mígnem egyszer csak félbeszakított minket, és közölte, hogy ideje hazamenni, mert nem ér rá egész nap nálam ülni. Nem kellett hosszasan gondolkodnom, hogy rájöjjek, mi a baj.”

Olvass még a témában

Szakértők szerint elég gyakori, hogy amikor valaki egyedülállóvá válik, a barátnők úgymond „félteni” kezdik a párjukat a szingli, csinos nőtől, akivel már régóta ismerik egymást.

Ezért sajnos sokszor megesik, hogy egy barátságnak a féltékenység vet véget, mindegy, hogy valójában mi is az igazság.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?→
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Ősszel négy csillagjegynél lelepleződik a titkos imádó
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.