Mely eddig kapott visszajelzésekre gondolsz vissza a legszívesebben?
Amikor szerepeltem a Cápák között című műsorban, ugye azt nagyon sokan látták, természetesen ott is, ahol élek. Az általános iskolás tanító nénim egy beszélgetés során azt mondta, hogy már kisgyerekként sem voltam átlagos. Valahogy kitűntem mindig, pedig nem igyekeztem felhívni magamra a figyelmet. De gyerekkoromban sem azok érdekeltek, amik a korombelieket. Ez egy nagyon kedves visszajelzés volt.
Valamint nagyon sokat mondják azt, hogy pont olyan vagyok, mint az én drága nagymamám. Aki ismerte őt, az pontosan tudja, miről beszélek. Azt hiszem, olyan 12-13 éves lehettem, amikor rájöttem, hogy ugyanolyan vagyok mint ő, csak egy kicsit modernebb kiadásban. A kitartása, temperamentuma, a munkamániája, a segítőkészsége mind bennem van. Ezt mások pontosan látják és felismerik. Amikor pedig ezt visszaigazolják, nagyon jól esik. Sajnos Ő már nem örülhet az én sikereimnek.







