Ha ezen az oldaladon alszol, szép álmaid lesznek – Érdekes vizsgálat

Ha ezen az oldaladon alszol, szép álmaid lesznek – Érdekes vizsgálat

Címlap / Életmód / Egészség / Ha ezen az oldaladon alszol, szép álmaid lesznek – Érdekes vizsgálat

Érdekes állapot az alvás: másként jár az agy, másként működik a test, és még ha megérteni talán soha nem is fogjuk a szundikálás közben bekövetkező jelenségek miértjeit, a fenomének leírásához egy kicsit közelebb kerültünk most egy Hong Kong-i tanulmánynak köszönhetően.

VIDEO Nagy éves horoszkóp 2025: így alakul az éved személyes és munkahelyi fronton

A kutatók szerint egyébként mindez azt jelenti, hogy bizonyíthatóan van összefüggés az álmok és a testhelyzet között, és hogy az agy alvás közben sem „kapcsol le” teljesen, azaz válik el a külső világtól, hanem hatnak rá bizonyos stimulációk, amelyek aztán az álmaid alakulására is hatással lesznek.

(Csak halkan jegyezzük meg, hogy aki hitte már azt, hogy éppen egy buliban táncol a kedvenc számára, aztán rájött, hogy az ágyában fekszik, és a telefonja csörög mellette az új csengőhangon, az ezt azért különösebb kutatómunka nélkül is sejthette.)

Hogy érdemes akkor aludni?

A rendszeres, zavaró álmoknak valószínűleg sokkal összetettebb az oka, minthogy azt pusztán megváltoztathasd azzal, hogy a másik oldaladra fordulsz, de ha így is tudsz aludni, a dolog megér egy próbát. A legfontosabb azonban a pihentető, nyugodt, mély alvás, így a legjobb, ha olyan pózban alszol, ahogyan azt te magad kényelmesnek érzed.

Oldalak: 1 2 3

A cikk folytatódik, lapozz!

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!