Szerelem / Párkapcsolat

5 biztos jel, hogy részéről már elmúlt a szerelem

Állandóan az ágyban köttök ki

Ez egy szenvedélyes és fantasztikus kapcsolatot is jellemezhet, és természetes, hogy a kapcsolatok elején legszívesebben egész nap ágyban maradnátok. Sőt, ha nem így van, az ugyancsak figyelmeztető jel lehet. De hogy jön ide a szakítás?

Arról van szó, hogy az elején nehéz kideríteni, csupán a vágy mozgatja a szálakat, vagy a pasi csak szexelni szeretne veled. Mégis, azért vannak olyan jelek, amik erre utalnak. Ilyen az, ha gyakorlatilag alig beszélgettek, semmit sem csináltok közösen. Érdekes módon mindig fáradt, ha szeretnél valahova elmenni, vagy bemutatnád a barátaidnak, de ha lepedőgyűrésről van szó, valahogy összeszedi magát. A sok szex tehát messze nem utal arra, hogy közel a szakítás, de ha jól láthatóan csak az ágyban kíváncsi rád, az már igen.

Folyton rád akar tukmálni valamit

Talán nem is tudatosult benned, de valamiért az elejétől fogva azt érezted, hogy állandóan rád erőlteti az akaratát – vagy, legalábbis megpróbálja. Ez nem csak abban nyilvánult meg, hogy rendszerint ő döntött arról, mit csináljatok és hova menjetek, hiszen ez személyiségéből egyaránt adódhat.

Olvastad már?  Miért alszunk? Meghökkentő a magyarázat

Sokkal inkább arról van szó, hogy a változtatást szeretné rád tukmálni. Azzal nyaggat, járj el edzeni, próbálj ki egy új hajszínt. Esetleg azt mondta, fizeti a manikűrösödet, csak csináltass olyan műkörmöt, ami neki tetszik. Vagy elhívott vásárolgatni, a kiruccanás végén pedig egy halomnyi olyan ruhát vett meg neked, amik igazából csak neki tetszenek. Bizony, ezekkel az apró húzásokkal akart észrevétlenül átformálni, olyanná varázsolni, amilyennek ő elképzelt. Ez hosszútávon akkor sem működőképes, ha vevő voltál a változtatásokra, hiszen nem azért szeret, aki vagy.

Nem foglalkozik a jövőtökkel

Egyszerűen nem lehet vele tervezni. Rávágja, hogy arról sincs fogalma, mi lesz jövő héten, nemhogy jövő hónapban – inkább ne foglaljátok le azt a wellness hétvégét. Esküvőre vagytok hivatalosak, próbálod úgy megválasztani a ruhádat, hogy az ő szettjéhez is passzoljon, de jól láthatóan a legkevésbé sem izgatja, hogy még inget sem vett magának.

A passzivitásának az az oka, hogy sejti, ezekre a programokra nem fogtok együtt menni, így inkább megpróbálja kivonni magát a szervezkedés alól. Intő jel az is, ha nem csak a közös jövőtökkel nem foglalkozik, jól láthatóan az sem érdekli, a te életed hogyan alakul.

Olvastad már?  Ezért szakítunk általában: nők vallottak a leggyakoribb válóokokról

Mivel sem a családi életed, sem az új frizurád nem lesz hatással az ő mindennapjaira, egyszerűen nem érdekli, milyen változásokkal kell számolnod.

A cikk még nem ért véget! Lapozz egyet ide kattintva >>

Oldalak: 1 2