Tények
Területileg a háromszöget Miami, Puerto Rico, és Bermuda szigete adja ki. Nem kicsi triangulumról van szó, közel 1 millió négyzetkilométer, ráadásul az időjárása is elég szélsőséges, annak ellenére, hogy a legendák folyamatos szélcsendes időről beszélnek. A Bermuda-háromszög területén halad keresztül a golfáramlat, melynek meleg vize nagy szerepet játszik abban, hogy hirtelen óriási viharok képesek itt kialakulni. Az sem éppen biztató adat, hogy a közelében fekszik az Atlanti óceán hurrikánbölcsője, vagyis az a hely, ahol ezek a pusztító erejű szél és esőorkánok születnek. Tehát a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető csendes területnek a legendás háromszög.
Legendák
Rengeteg eltűnés és fura történés kapcsolódik a Bermuda-háromszöghöz, több, mint amit itt lehetőségünk lenne felsorolni. Egyes esetekben hajók, repülők tűntek el teljes legénységükkel együtt, és sohasem látták azokat újra. Máskor a gépek előkerültek, de az embereknek vagy hűlt helyük volt, vagy halottak voltak, különösebb külsérelmi jelek, tehát a halál látható oka nélkül. Talán a három legemlékezetesebb eset a következő:
1918-ban tűn el az egyik legnagyobb gép ezen a területen. Ez nem más, mint a Cyclops nevű szállítóhajó, mely az Egyesült Államok tulajdonában állt. A 19000 tonnás monstrum, mind a 309, a hajón szolgálatot teljesítő tengerésszel együtt örökre elveszett az Atlanti óceánban.
1872-ben indult útnak a Dei Gratia nevű hajó New Yorkból Gibraltár felé. Az út rendben is ment, ám a háromszög területén szembe úszott velük egy másik jármű, a Mary Celeste. Ez a hajó egy hónappal a Dei Gratia előtt indult útnak, ám röviddel az út megkezdése után nyomtalanul eltűnt. A kapitány próbálta felvenni a kapcsolatot a másik járművel, ám az nem válaszolt, így a férfi úgy döntött, csónakot küld a meglelt hajó fedélzetére. A kiszálló matrózok, azonban azt tapasztalták, hogy a Mary Celeste teljesen üres, egyetlen élő vagy halott személy sem volt ott.
A harmadik eset, amikor a 19. repülőraj kötelékben repülő Avanger típusú gépek közül 5 darab is eltűnt, valamint a keresésükre indított hidroplánnak is nyoma veszett. Az egyik repülő roncsait később a Szaharában lelték meg.
Irodalmi ferdítés?
Tény, hogy a figyelem középpontjába akkor került a terület, amikor Charles Berlitz könyve megjelent a témával kapcsolatban. Az írás óriási sikert aratott, a misztikumra kiéhezett embereknek köszönhetően bestseller lett. Természetesen sokan voltam olyanok is, akik nem érettek egyet a leírtakkal. Ilyen volt Lawrence David Kusche, aki meg is jelentetett egy könyvet, melyben pellengére állítja a Berlitz által leírtakat.
Ám ekkora már beivódott a köztudatba a rejtély léte, és az nem lehetett cáfolni még akkor sem, ha Lawrence sok esetben tökéletesen rávilágított annak lehetetlenségére. Nem azt vitatja, hogy történtek-e eltűnések a területen, csupán arra hívja fel a figyelmet, hogy az esetek nem egyediek, mindenhol előfordulnak, így a hírhedt háromszög rejtélye nem is létezik.
Hogy melyiküknek van igaza? Nos, sok olyan eset van, melyeknél nem áll rendelkezésre elegendő adat, hogy pontosan meg lehessen vizsgálni a körülményeket, tehát kénytelen-kelletlen hinnünk kell a legendáknak. Ám az is igaz, hogy egyes esetek cáfolata megtörtént, csupán nem kapott akkora nyilvánosságot, mint a rejtély. Ilyen például a Cyclops esete is, melynek roncsait megtalálták Norfolk közelében 1947-ben.