Rápillantottam a telefonomra, és egy számomra ismeretlen szám villant fel a kijelzőn. Persze az első gondolatom rögtön az volt, hogy valami nagyon rossz dolog történt, így szélsebesen nyomtam rá a zöld gombra, miközben próbáltam elhessegetni magamtól a rémisztő gondolatokat.
– Hallo?
– Szia, Dóri… Felébresztettelek? – szólt bele egy férfihang a telefonba, én pedig nem tudtam eldönteni, hogy viccel vagy sem. Elvégre mit csinálhatna az ember hétköznap fél3-kor?
– Kivel beszélek?
– Kitörölted a számom? Ádám vagyok.
És itt megfagyott a levegő. Egy szó sem jött ki a torkomon. Teljesen ledöbbentem, hiszen tél óta egyetlen egyszer beszéltünk, akkor is csak a véletlennek köszönhetően. És jó volt ez így. Nem akartam tudni, mi történik az életében. Hiszen még arra is rávettem magam, hogy töröljem Facebookról, és a telefonszámától is megszabadultam, arra az esetre, ha egy italozós estén eszembe jutnának a közös emlékeink. Erre felhív, az éjszaka kellős közepén. Olvass még a témában
– Ádám? Nem is tudok mit mondani. Miért hívtál? Ráadásul ilyenkor. Baj van?
– Hááát, mondhatjuk úgy is. Itt vagyok a környékeden, felugornék beszélgetni hozzád.
