Aztán miután megláttam a Facebookon, hogy a volt barátom eljegyezte a barátnőjét, megírtam a listámat, ami képes volt kimozdítani engem ebből a nagyon mély gödörből. Nem állítom, hogy könnyű volt továbblépni, hiszen nem csak egy fontos személyt vesztettem el, hanem a közös jövőnkbe vetett álmaimat is. Amiben addig olyan biztos voltam, köddé vált, és teljesen egyedül maradtam, nem tudva, melyik irányba induljak el. Persze akkor úgy gondolkodtam a helyzetről, mint minden megtört szívű lány: féltem, hogy sosem múlik el a fájdalom, és eldöntöttem, hogy többé nem leszek szerelmes. Aztán hetekig csak azon morfondíroztam, vajon mit rontottam el, hogy végül kisétált az ajtón? Mivel érdemeltem ki azt, hogy elveszítsem?
Végül akkor jöttem rá a megoldásra, amikor már egyáltalán nem számított. Nem rontottam én el semmit. Nem vesztettem semmit (maximum időt az életemből). Életünknek egy olyan szakaszán találkoztunk, amikor mindketten „ugyanott” tartottunk lelkileg és érzelmileg, az évek során viszont egyikőnk másik irányba indult el, és többé nem fértünk meg egymás mellett. Inkább ő veszítette el azt a lányt, aki a végsőkig kitartott volna mellette. Miután sikeresen lezártam magamban a közös múltunkat, rengeteg vicces, emlékezetes és különleges élménnyel gazdagodtam, és nemrég azon kaptam magam, hogy ezer éve nem jutott eszembe Ádám. Minden tökéletes volt. Igaz, hogy szingli voltam, amit az ismerőseim nem győztek az orrom alá dörgölni, de régen éreztem magam ennyire szabadnak és gondtalannak. Aztán kedd este valami olyan történt, amiről néhány hónappal ezelőtt még lelkesen álmodoztam, mára azonban már meg sem fordult a fejemben…
A váratlan vendég
Az a csütörtöki nap is ugyanúgy indult, mint a többi. Hulla fáradtan bújtam ki a takaró alól, bementem dolgozni, majd hazajöttem, és megpróbáltam éjfél előtt ágyba bújni (persze ismételten sikertelenül). Aztán az éjszaka közepén felriadtam az alvásból, méghozzá arra, hogy csörög a telefonom. Kezdetben azt hittem, csak álmodok; kicsit még bele is szűrődött a képzeletembe a zene, így még nehezebb volt felfognom, hogy ezúttal a valóságban zajlanak az események. Ráadásul hajnali fél 3-kor. Olvass még a témában
Rápillantottam a telefonomra, és egy számomra ismeretlen szám villant fel a kijelzőn. Persze az első gondolatom rögtön az volt, hogy valami nagyon rossz dolog történt, így szélsebesen nyomtam rá a zöld gombra, miközben próbáltam elhessegetni magamtól a rémisztő gondolatokat.
