A nyugalom szigetén
És akkor meghallottam anya hangját, amint hangosan felkiáltott: „Komolyan senki sem zárta be az ajtót, mielőtt elmentünk?” Nekem pedig átsuhant a fejemen a gondolat, hogy elbújok az öcsém szobájában, és megijesztem majd, ahogy azt ő is tette oly sok éven át, amikor még itthon laktam. De aztán inkább meggondoltam magam, és lesétáltam a lépcsőn: a család pedig annyira meglepődött, hogy szinte szóhoz sem jutottak.
– Hűha, ennél mondjuk kicsit nagyobb örömre számítottam – törtem meg a pillanatnyi csendet, anyu pedig már jött is átölelni.
– Hát te? Hogy hogy hazajöttél? Ugye nincs semmi baj? – kérdezte, én pedig már akkor tudtam, hogyelőtte úgy sem tudom eltitkolni a problémáimat. De persze azért megpróbáltam.
– Dehogy, csak hiányoztatok, gondoltam megleplek titeket.
Anya pedig rám nézett, azzal a tipikus „később még nyaggatni foglak ezzel” nézéssel, majd kitalálta, hogy este csaphatnánk egy medencézős, kerti sütögetős programot, hiszen olyan ritkán vagyunk együtt mindannyian. A nap további része pedig olyan jól telt, hogy szinte bűntudatom támadt, amiért állandóan Budapesten vagyok. Meggyújtottuk a fáklyákat, bekapcsoltuk a zenét, és addig fociztunk az öcsémmel, míg végül nekem is sikerült egyszer berúgnom a kapuba – amiért nagyon büszke voltam magamra, hiába állította, hogy hagyta magát. Még arra is rábeszéltek, hogy csobbanjak egyet a medencében, pedig az egyetlen fürdőruhám, ami otthon volt, évekkel ezelőtt sem volt már jó rám, most pedig tényleg nevetségesen néztem ki benne. De hát a legközelebbi rokonaid társaságában szinte semmi sem ciki, nem igaz? Még akkor se, ha az öcséd 5 percenkénttesz rád egy vicces megjegyzést – hiszen tudod, milyen az a bizonyos testvéri szeretet. Olvass még a témában
A hétvégém pedig szinte végig ezzel telt. Szombaton majdnem délig aludtam, annyira kimerült voltam, aztán végig beszélgettünk, filmet néztünk, kutyáztam vagy éppen olvasgattam a napágyon – számomra ez az egész olyan volt, mintha egy extra nyugtató vakációra utaztam volna el. Távol a problémáimtól, abban a házban, ahol felnőttem, ahol terveket szőttem, ahol kezdtem rájönni, ki is szeretnék lenni. Mire eljött a vasárnap délután, és elindultam vissza a városba, valamiféle nosztalgikus nyugalom áradt szét bennem, és már-már szomorú voltam, hogy el kell jönnöm otthonról. Tisztára, mint amikor elköltöztem, és már akkor honvágyam volt, amikor még el sem indultam! De azt hiszem, néha csak erre van szükségünk: elfeledkezni a negatív tapasztalatokról, a problémákról, és együtt tölteni egy kis időt a családunkkal. Azokkal, akik előtt semmi sem ciki, azon a helyen, ahol milliónyi emléket raktároztál el. Hiszen nyaralni szinte bármikor lehet; no de egy kirándulás a múltad legszebb részeire, a szeretteid társaságában, na arra nincs mindig lehetőséged!
Kapcsolódó cikk a következő oldalon:
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
