Egy barátnőm nemrég komoly dilemmával hívott fel. Az a fajta beszélgetés volt, amikor érzed, hogy nem csak tanácsot kér, hanem kapaszkodót keres mert igazán el van veszve. Egy friss kapcsolata éppen elkezdett átbillenni abba a fázisba, ahol már nem csak randik vannak, hanem jövőről szóló mondatok is. Minden jól alakult, szerelmes volt, tele lelkesedéssel és reménnyel. És éppen ezért félt, hogy a buborék egyszer csak kipukkan.
Tanulva a korábbi hibáiból, ezt a kapcsolatot őszinteségre szeretné építeni – mondta, és én természetesen helyeseltem. Nem féligazságokra, nem elhallgatásokra, nem arra a fajta „majd később úgyis kiderül” hozzáállásra, hanem nyílt, őszinte kommunikációra, akkor is, ha néha kellemetlen. Csakhogy van egy történet a múltjában, amitől még mindig összerándul a gyomra – valami, amitől úgy érezte, ez nem csak egy kellemetlen beszélgetés lesz, hanem talán mindent el is veszíthet miatta. Egy többéves kapcsolata, eljegyzéssel, közös tervekkel, végül azért ment tönkre, mert egy zűrös, érzelmileg kaotikus időszakában viszonyt folytatott. Félrelépett. Ezt pedig azóta is skarlát betűként viseli magán.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






