Barátok tudnak maradni a gyerekmentes és gyerekes nők? 10 érdekes történet

Együtt örültem barátnőmmel, mikor anya lett, mert tudtam, mennyire vágyott erre. Tudtuk, hogy minden megváltozik majd, ezért mikor még terhes volt, megbeszéltük, hogy havonta egyszer mindenképpen összejövünk (kettesben!) és nem sodródunk el egymástól, bármi is történik. Az elején még működött a dolog, mert én mindig felmentem hozzájuk. Nem bántam, hogy csak a babáról tud beszélni, megértettem, hogy neki most ez az élete. A gyerek után mindössze egyszer találkoztunk úgy, hogy nem én voltam náluk, hanem elmentünk valahova.

Akkor sem kettesben voltunk, hanem hozta a parkba a kisfiát, aki nyűgös volt, szaladgált, egy percre sem hagyta békén az anyját. Egyetlen értelmes mondatot nem tudtunk egymással váltani, csak a gyerekkel foglalkoztunk. Aztán jött egy újabb baba, akit még felmentem megnézni, de aztán kiköltöztek az agglomerációba és azóta nem találkoztunk, ennek már lassan hat éve.

A kapcsolatunk annyi, hogy minden évben felhívjuk egymást a másik szülinapján és beszélünk pár percet, de mindig ugyanaz a beszélgetés menete: én gyorsan elhadarom, velem mi van, új munkahely, költözés, esetleg új pasi vagy nincs pasi, ő pedig elmondja, hogy vele semmi nem történik, csak maximum annyi, hogy az egyik gyerekkel gond van az oviban és kész. És minden alkalommal elmondja, hogy mennyire sajnálja, hogy ez így alakult, hogy ez miatta van, de nem tehet róla. Nem haragszom rá, csak sajnálom, hogy így történt. Hiányzik, mint barát, de örülök, hogy boldog anyuka.

Szilvi barátnőm mindig mondogatta, hogy utálja a gyerekeket és sosem akar gyereket. Mióta anya vagyok, ő az egyetlen, akivel ugyanolyan szoros maradt a barátság, a többiekkel meglazult. Szilvi imádja a gyerekeimet, türelmes és kedves velük, megértő, ha le kell mondanom egy közös programot, mert az egyik belázasodott és rendszeresen találkozunk. Nagyon sokat jelent nekem és vicces, hogy pont ő maradt meg legjobb barátomnak.