Hallása
Ha éles hangot hall, a hang irányába fordul, képes különbséget tenni a beszédhang és egyéb hangok kötött, valamint felismeri a számára ismerős személyek orgánumát.
Pároddal bizonyára már akkor is beszéltetek hozzá, becézgettétek, amikor a pocakodban volt, így a ti hangotok születése óta ismerős számára, és ezáltal biztonságot, megnyugvást jelent neki.
Ezért is fontos, hogy mindig beszélj hozzá: egy-egy fürdés, pelenkázás alkalmával meséld el neki, hogy épp mit csinálsz, mi fog történni. Mesélj, mondókázz, énekelj neki, ezeket nem lehet elég korán kezdeni, és még ha esetleg úgy gondolod is, hogy nincs jó hangod vagy hamisan énekelsz is, hidd el, a babád számára ez a legszebb zene, amit hallhat. Olvass még a témában
„Nem teszel jót ezzel” – ne hazudd a gyereknek, hogy boldog a házasságod
A barátnőm elmondta, hogy szándékosan nem védekezett, hogy teherbe essen – nem tudtam, mit gondoljak
„Már kislányként azt kellett hallgatnom, hogy milyen rossz élete volt miattam” – A szüleid nyomorát hallgatni gyerekként érzelmi bántalmazás
A toxikus munkahelyem leggonoszabb trükkje: elhitették velem, hogy nem vagyok elég jó
Kutatások bizonyítják, hogy már a korai mindennapi rendszeres mesélés, éneklés összefüggésbe hozható a gyerek beszédfejlődésével – természetesen pozitív hatással van rá.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






