„Azt mondta, ne kérdezgessem a múltról mert az úgysem számít” – Innen ismerd fel az érzelmileg elérhetetlen férfit

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / „Azt mondta, ne kérdezgessem a múltról...

„Azt mondta, ne kérdezgessem a múltról mert az úgysem számít” – Innen ismerd fel az érzelmileg elérhetetlen férfit

Prioritások

Csak a saját szükségletei voltak neki fontosak, sosem érdekelte, hogy én mire vágyom. Tudom, hogy a szerelem nem feltétel nélküli, de ez vele elszomorító módon egyoldalú volt. Én adtam, ő elfogadta, de vissza nem kaptam semmit. Nem éreztem magam vele egyenrangú partnernek ebben a kapcsolatban, inkább csak alkalmazottnak, sőt: beszállítónak.

A hosszú és boldog házasság két titka a kutatások szerint

Eliszkolva

A volt barátom az érzelmileg elérhetetlen személy iskolapéldája volt és ez a konfliktuskezelésében mutatkozott meg leginkább. Bármi megoldandó probléma vagy vita felmerült, ő sosem állt bele, hanem kereket oldott. Számára ez volt a megoldás – mint a dedóban – hogy fogta magát és elment, majd pár nap múlva előkerült, mintha semmi nem történt volna. Így aztán – nem meglepő módon – soha semmit nem oldottunk meg, csak tologattuk a problémákat

Ez az 5 csillagjegy fontos önismereti lépést tesz a nyáronKövetkező cikkünkEz az 5 csillagjegy fontos önismereti lépést tesz a nyáronEbben a nyári periódusban a Bika jegy szülöttei mélyebb belátásra juthatnak önértékelésükkel kapcsolatban. Az Uránusz bolygó hatása váratlan fordulatokat és szemléletváltást hozhat az életükbe. Ez az időszak segíthet abban, hogy tisztábban lássák saját értékeiket, és bátrabban hozzanak döntéseket karrierben és kapcsolatokban. A…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?→
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

5 kozmetikum, amire kár a pénzt költeni
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.