Az első terhességem alatt csak a kötelező vizsgálatokon vettem részt. A külön genetikai szűrésekre nem mentem el. Nem anyagi okból, nem információhiány miatt, és nem is azért, mert féltem volna az eredménytől. Egyszerűen biztos voltam benne, hogy bármit mondanak is, nem fogja megváltoztatni a döntésemet: ezt a gyereket akarom.
Akkoriban ez számomra következetes, sőt, morálisan tiszta álláspontnak tűnt. Úgy gondoltam, ha egy információ nem befolyásolja a döntésemet, akkor nincs is szükségem rá. Nem akartam olyan tudást, amivel utána „kezdenem kell valamit”. Nyugodt akartam maradni, és hinni abban, hogy majd megoldunk mindent.
A lányom most hét éves. Asperger-szindrómás
Ezt persze egyetlen teszt sem mutathatta volna ki, de nem is számít. Senkire nem cserélném el. Okos, érzékeny, különleges látásmódú gyerek, akit teljes szívemből szeretek. És bár vele teljesnek érzem a családunkat, és nem tervezek több gyereket, mégis néha felmerül bennem a kérdés: vajon ma is ugyanígy döntenék a vizsgálatokkal kapcsolatban? Olvass még a témában
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
