Dr. Julia Shaw, a University College London tiszteletbeli kutatója szerint az emberek több mint fele képzelte már el legalább egy (vagy több) alkalommal, hogy végez valakivel az ismerősei közül.
Ugyanakkor, a bűnügyi pszichológus szerint a főnök kivégzéséről ábrándozni nem teljesen negatív folyamat, mivel a gondolat önmagában empátiát és érzékenységet vált ki a főnök iránt a dolgozóban – azaz, amint valami borzalmat teszünk egy kiállhatatlan főnökkel gondolatban, rögtön meg is esik rajta a szívünk, hiszen elkezdjük emberként, sebezhetőnek látni.
Most gondoljuk végig, hogy a nehéz helyzetben már meglegyen a helyes döntés
Dr. Shaw a Cheltenham Tudományos Fesztiválon mondta el: az ilyen jellegű fantáziák népszerű célpontjai a főnökök, az ex-partnerek, de a lista folytatódik, és csak a fantáziád szab határt neki. Olvass még a témában
3 dolog, amit minden iskolareggelen megteszek, hogy mindenkinek jobb legyen a napja
Ne csak a csillagokat nézd! Így derítem ki, milyen valójában a szállás – még nem ért csalódás
„Ő rákiabál a gyerekre, én nem” – A férjednek joga van másképp bánni a gyerekkel, mint ahogy te neveled őket
„Örülök, hogy megkért, de utálom a gyűrűmet” – Titkok, amiket évek alatt sem osztottunk meg a párunkkal
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






