Ha nem csak minket érint
Sokszor kerülnek párok olyan szituációba, amikor a kibékíthetetlenség már nem csak őket érinti, hanem a csemetéiket is. Ilyenkor meghozzák életük egyik –szerintük – legönfeláldozóbb döntését, és együtt maradnak a gyerekekért. Bár tény, hogy az ideális család egy anyukából és egy apukából, valamint a gyerekekből áll, ez a kép azonban nincs kőbe vésve.
A kényszerből együtt maradt párok közötti feszültséget a gyerek is megérzi, hiszen nem buta, csak kicsi. És hát gondoljuk csak végig: valóban jót teszünk azzal, ha egy kapcsolatról olyan képet mutatunk a csemeténknek, amilyen két ember elhidegült, feszült, és sokszor katasztrofális együttléte? Sokkal célravezetőbb, ha továbblépünk. Persze ez sem könnyű, és így is maradnak tüskék és sérülések, de a jó viszony fenntartható, idővel sokkal könnyebb is lesz. A gyerekeknek pedig marad egy kiegyensúlyozott édesapjuk, és egy vidám, és kedves édesanyjuk, a két idegileg tönkrement szülőminta helyett.
Egy rossz kapcsolatból kilépni közel sem egyszerű dolog. Visszatart minket a megszokás, a rutin, és a kényelem, de gondoljuk csak végig: valóban ez az, amit keresünk, vagy inkább szenvedély, szerelem, barátság megértés és legfőképpen boldogság? Ha van esélyünk ezekre a kapcsolatban, akkor érdemes küzdeni, ha nem, akkor nem érdemes egy olyan, elakad faágba kapaszkodni, melynél a folyó sodrása miatt megfulladunk. Olvass még a témában
