3. Örökség
A gyerekünk súlyos betegséggel született. Kiderült, hogy a férjem tudta, hogy hordozza a gént és több családtagja is ebben a kórban szenved. Neheztelek, amiért nem szólt nekem erről, sosem fogom neki megbocsátani.

4. Az összeg
Mindketten jól álltunk anyagilag amikor összejöttünk, jól fizető állásaink voltak. Aztán ő elkezdett tőzsdézni és egész ügyesen forgatta a pénzét, olyannyira, hogy egy idő után kilépett és csak ebből élt. Pár évig nagyon jól ment neki, majd megkért, hogy én is fektessek be az én megtakarításommal egy kriptovalutába.
Mivel addig mindig sikeres volt, belementem és mondanom sem kell, minden pénzünket elvesztette. Azt mondja, csak ki kell várnunk és megtérül a pénz, de már eltelt két év és még sehol semmi. Nem tudom, mit csináljak. Szeretem, de ugyanakkor gyűlölöm, amiért ilyen helyzetbe hozott. Olvass még a témában
Újra ismerkedni egy húszéves kapcsolat lezárása után – hogyan kell ezt jól csinálni?
„Tudsz főzni?” Elmondom, miért vészjósló, ha egy férfi ezt kérdezi tőled
Nullától tízig: ennyire vagy kompatibilis a hónap szülötteivel, a Mérlegekkel
A barátnőm elmondta, hogy szándékosan nem védekezett, hogy teherbe essen – nem tudtam, mit gondoljak
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






