„A vőlegényem a pincérnőkkel flörtöl” – Igaz történetek

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / „A vőlegényem a pincérnőkkel flörtöl”...

„A vőlegényem a pincérnőkkel flörtöl” – Igaz történetek

Odafigyelés

Kétszer éreztem úgy, hogy a pasim túl sok figyelmet szentel más lánynak a jelenlétemben. Nem duzzogtam, hanem egyből elmondtam neki, hogy nekem ez rosszul esett. Kiakadt, azt mondta, hogy soha életében nem tenne szándékosan olyat, ami engem bánt és bocsánatot kért. Azóta nem fordult elő ilyen.

Mit árul el rólad a neved kezdőbetűje? – numerológiai kalauz

Respekt

Ha ez történik, én azonnal lépek, mert ez azt mutatja, hogy a párom nem tisztel.

Feltűnően

Feltűnt, hogy a férjem és az egyik barátunk felesége mindig jókat nevetnek együtt, de elhessegettem a gondolatot azzal, hogy hasonló a humorérzékük. Egy idő után viszont már nem tudtam nem flörtölésnek venni, ahogyan egymással viselkedtek és rákérdeztem, hogy mi van közöttük. Mindketten visszahőköltek és felháborodtak, a férjem megsértődött, a barátnőm pedig sírt, hogy mégis hogy gondolhatok róla ilyet. Nos, mindkettejüknek kijár a legjobb férfi és női főszereplőnek járó Oscar-díj, mert a nő férje kinyomozta, hogy bizony hónapok óta viszonyuk van. Én tehát azt mondom, hogy ha valami gyanús, akkor ott van is valami, nem zörög a haraszt…

Olvass még a témában

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?→
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

5 csillagjegy, akivel nem egyszerű a párkapcsolat
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.