„A vőlegényem nem állítja le a pincérnőt, aki flörtöl vele.” Mit mond ez a kapcsolatról? Megalázó helyzet, amikor az orrod előtt kezdenek ki a partnereddel, ő pedig nem tesz semmit.
Magabiztosság
Volt egy pasim, aki nyíltan flörtölt előttem – gyakorlatilag bárkivel – és ha szóltam, akkor leállított azzal, hogy nem tehet arról, hogy nincs önbizalmam. Ez mindig elhallgattatott, aztán megtudtam, hogy folyamatosan csalt. Azóta tudom, hogy kár volt bedőlni neki és a gonosz taktikájának.
Borravaló
A barátnőm pultos egy szórakozóhelyen, ahova én is járok, ott ismerkedtünk meg. Elmondta, hogy állandóan flörtölnek vele a pasik – ami nem csoda, mert csodaszép – és ő kicsit adja is alájuk a lovat, mert akkor jobban jattolnak. Ezt először elfogadtam, de azóta tanúja voltam pár esetnek, ami túlment az ingerküszöbömön. Amikor szóvá tettem, a barátnőm azonnal leállított. Olvass még a témában
Ha valaki megbánt, még nem biztos, hogy szociopata- Miért akarunk mindenkire diagnózist ragasztani?
„Velem kedves volt, ezért nem érdekelt a dolog” – Ezért ne hunyj szemet, ha abúzust látsz
Azért nem szexel veled a nőd, mert… – Top 10 ok férfiaktól férfiaknak
„Minél zaklatottabb vagyok, a férjem annál inkább semmibe vesz” – ez nem ritka dinamika, de mi az oka?
Azt mondta, az előző két pasija ugyanezt csinálta és elege van, ha tovább féltékenykedem, akkor inkább búcsúzzunk el egymástól. Az lett a megoldás, hogy azóta nem megyek oda amikor dolgozik, de így még rosszabb, mert folyamatosan azon agyalok, hogy most éppen kivel flörtöl. Azt mondja, nincs okom félni, mert engem szeret és engem választott, de félek, hogy hülyére vesz és úgy csal meg a hátam mögött, hogy nem is tudok róla. Nagyon szeretnék bízni benne, de nem tudok 100 százalékig…
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






