A láthatatlan szerkezet, ami megtart
A tisztelet sokkal több, mint puszta udvariasság, ráadásul sokan nem is gondolják, hogy gyakorolniuk kellene a párkapcsolatukon belül. Mintha a tisztelet olyasmi lenne, ami a felettünk állóknak járna, magunk fölé pedig nem szeretnénk helyezni a partnerünket, nehogy megromoljon az egyensúlyi viszont. Ehhez képest a tisztelet sokkal több, mint amit gondolunk róla: magában foglalja a határokat, az önismeretet és azt a képességet, hogy nem élünk vissza a másik sebezhetőségével (és ugyanezt neki sem engedjük).
Tisztelni önmagadat és a partneredet azt jelenti, hogy világosan kommunikálod a szükségleteidet, és vállalod a felelősséget azért, amit adsz és kapsz. Amikor a tisztelet jelen van, a nehéz beszélgetések sem bomlanak drámába, a vita célja a megértés és a kompromisszum lesz, nem a győzelem. Ez egy olyan láthatatlan ragasztó, ami összetartja a közös értékeket és a kiegészítő készségeket akkor is, amikor kívülről nézve úgy tűnhet, hogy két teljesen különböző ember nem lehet boldog együtt.
Lassan 20 évet tudhatunk magunk mögött, de néha még engem is meglep, hova tűnt ez a rengeteg idő. Aztán belegondolok, mennyi közös élmény, megélés, tapasztalás van mögöttünk és hirtelen más színben tűnik fel minden. Ugyanakkor még így sem egyszerű megfogalmazni, mi a pontos titka a boldogságunknak, mert ez végtelenül összetett, sokrétegű és amennyire én tapasztalom, folyamatosan változik. Olvass még a témában
Elfeledett szuperélelmiszerek: 10 szezonális zöldség, amit addig egyél, amíg friss
Ezt hozza 2026. október 10. a numerológia szerint: életöröm és önkifejezés
Ez az egy dolog különösen fontos neked a szerelemben a csillagjegyed szerint
„Kövér vagyok és utálom magam” – amikor a társadalom azt várja, de nem megy az önelfogadás
Hogy végül mi a tanulság? Talán az, hogy a hosszú távú boldogság nem egyetlen nagy titokban rejtőzik, hanem inkább hétköznapi döntésekben. Például abban, hogyan viszonyultok egymáshoz akkor, amikor épp nincs könnyű dolgotok.
Következő cikkünkSzárazság, ekcéma, repedezett bőr: a tél legzavaróbb bőrproblémái – és a kiváltóikA tél sok ember számára nem csupán a hideg miatt jelent nehéz időszakot, hanem a bőrükkel kapcsolatos problémák miatt is. Hoztunk néhány valós, hiteles kutatásokkal alátámasztott információt, hogy hogyan ismerheted fel és kezelheted ezeket a gyakori téli bőrproblémákat. A téli időszak legjellemzőbb bőrproblémái közé tartozik a…Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






