„Ez nem is randi”

„Egy kollégám hívott el vacsorázni” – meséli a 33 éves Réka. „Kifejezetten örültem, mert már régóta jól kijöttünk, és azt hittem, végre eljutunk egy randira is.
Az este nagyon kellemes volt, sokat nevettünk, minden teljesen természetesnek tűnt. Aztán a desszertnél egyszer csak azt mondta: ‘Egyébként csak hogy tiszta legyen, ez nem randi.’
Azt mondta, neki ez csak egy vacsora volt, mert ‘kell egy kis lazítás a munka mellett’. Éreztem, hogy az egész helyzet hirtelen átrendeződik. Amit addig randinak hittem, az visszamenőleg is csak egy sima vacsora lett. Olvass még a témában
A legfurcsább az volt, hogy ezután teljesen ugyanúgy folytatta a beszélgetést, mintha semmi nem történt volna. Én viszont már nem tudtam visszamenni abba a verzióba, ahol ez csak egy baráti este.”
Következő cikkünkA manipuláció legveszélyesebb formája: így működik a reaktív abúzusKívülről nézve könnyű eldönteni, ki a „rossz” egy veszekedésben. Az egyik fél kiabál, sír vagy elveszíti a türelmét, a másik pedig nyugodtnak és higgadtnak tűnik. Csakhogy a konfliktusoknak mindig van előzménye, és sokszor éppen az marad láthatatlan, ami valójában idáig vezetett. A pszichológiában ezt a jelenséget reaktív…Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






