A elmúlt néhány napban a gondolataim folyamatosan esküvői díszletek, ruhák, és nászajándékok körül forogtak, és akárcsak a Föld, úgy én sem álltam le még egy pillanatra sem. Még éjszaka is ezzel álmodtam, és már-már kezdtem kicsit nevetségesen érezni magam, hogy izgatottabb vagyok, mint a menyasszony. Mentségemre szóljon, Viki naponta kétszer hívott fel, a kedve pedig hol a "hurrá, hamarosan feleség leszek" és a "jézusom, mi lesz, ha a díszítés nem passzol a teremhez?" között ugrándozott. Így aztán nem csoda, hogy rám is teljesen átragadt a hangulata.
Természetesen egy ilyen eseményen mindig a menyasszony a legcsodálatosabb, de azért reménykedtem, hogy ezúttal nekem is sikerül begyűjtenem egy-két bókot, tekintve, hogy az utóbbi időben nem volt túl nagy szerencsém a pasik terén. Hiszen ott volt az a srác még a listám kezdetén, aki miatt végigkínoztam a testem egy hosszú futással, csak hogy kiderüljön, nős… Vagy a néhány héttel ezelőtti randim, aminek nagy része azzal ment el, hogy a srác megpróbált „véletlenül” összefutni az exével… Ezek után talán nem meglepő, hogy egy időre feladtam a randizást, és kizárólag saját magammal tervezek foglalkozni.
„Nem jó nekik semmi”: miért haragszanak a férfiak a mai nőkre?
Az esküvő Budapesttől több száz kilométerre került megrendezésre, így három választásom volt:
