Miért izgulhatunk?
A film 2013-as első része egy igazi amerikai rémálmot mutattott be: észak-koreai katonák foglalták el Amerika legfontosabb épületét, az elnököt pedig túszul ejtették. Ahogy a jó folytatásoknál lenni szokott, a második rész emeli a tétet: már nem csak egy ország vezetője van veszélyben, hanem az összesé, hiszen mindannyian Londonba repülnek a gyanús körülmények között elhunyt brit miniszterelnök temetésére. Így aztán még könnyebb azonosulni a korunkat meghatározó terrorfóbiával, hiszen a film itt játszódik a szomszédban.
Kép forrása: bigbangmedia.eu
Hiába ígérték a világ legjobban biztosított eseményének – ahogy a Fehér Ház sem volt sebezhetetlen, itt is hiba csúszik a számításba. Kiderül ugyanis, hogy az egész temetés csapda volt: a terroristák csak arra vártak, hogy a világ összes fontos politikusát egyszerre likvidálhassák, velük együtt pedig Londont, illetve a többi jelentős nyugati nagyvárost is megsemmisítsék. Szerencse, hogy a vendégek között van az előző részből ismerős amerikai testőr, Mike Banning is, aki a brit MI6 ügynökének segítségével veszi fel a harcot az ellenséggel – miközben sosem lehetnek biztosak benne, kiben bízhatnak. Olvass még a témában
Okosabb vagy, mint egy átlagos műveltségi vetélkedő nyertese? Teszteld a tudásodat!
Mark Harmon visszatér Gibbs szerepében – Az NCIS: Origins új évadában láthatjuk újra
Külföldiek meglepő élményei Magyarországon: „Nem hittem el, hogy mákot adnak a gyereknek”
Mit tud a Minden történetnek két oldala van, a Netflix idei eddigi legnézettebb, 104 milliószor megtekintett sorozata?
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






