Sosem hittem volna, hogy ez velünk is előfordulhat. Tudtam, hogy a nagyszüleim, amióta az eszemet tudom, külön alszanak, de úgy gondoltam, ez a régi idők szokása, amikor még máshogy gondolkodtak a házasságról, és amikor egy nagyobb házban simán belefért két külön hálószoba anélkül, hogy bárki bármit is gondolt volna róla.
Azt hittem, ez sosem fog megtörténni velünk, hiszen mi egészen más generáció vagyunk, mi mindent megbeszélünk, mi közösek maradunk mindenben. Aztán egy hétvégén, egy különösen rossz éjszaka után, én magam pakoltam át a párnámat a vendégszobába.
Hogyan indult, és hogyan vált megszokássá
Az elején mindketten úgy gondoltuk, ez csak átmeneti megoldás, amíg megoldjuk a férjem horkolását. Kipróbált mindenféle praktikát és még alvásvizsgálatra is elment, ahol kiderült, hogy enyhe alvási apnoéja van. Mire kezelés alá vették, mi már annyira megszoktuk a külön alvást, hogy furcsa lett volna visszaváltani. Olvass még a témában
Azt mondtuk magunknak, majd ha jobban lesz, visszaköltözünk egymáshoz, de ez a nap valahogy sosem jött el igazán.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






