Borítókép: IMDb
Olivia Wilde rendezése egy hétköznapinak tűnő vacsorameghívásból épít fel egy érzelmileg feszült, egyszerre szórakoztató és kellemetlenül ismerős történetet arról, hogyan távolodhat el két ember egymástól úgy, hogy közben még mindig együtt élnek.
A film nyitóidézete, Oscar Wilde híres mondata már előre jelzi, hogy itt nem egy klasszikus romantikus történetre számíthatunk. Inkább egy őszinte, néha kényelmetlen vizsgálatra arról, mit jelent valójában közel lenni valakihez. Olvass még a témában
4 apró örömforrás, amit most már tudatosan keresek az életemben
Látók és látássérültek együtt tekerik körbe a Balatont – Jubileumi tandemtúra indul augusztusban
Kevesebb görgetés, kevesebb depresszió: Így használd tudatosabban a telefonodat
Tedd szokássá: Így érdemes jelen lenned a social media felületeken 2026-ban
„Az embernek mindig szerelmesnek kell lennie. Ez az oka annak, hogy soha nem szabad megházasodnia.”
Amikor a vendégségből párkapcsolati tükör lesz
A történet középpontjában Joe (Seth Rogen) és Angela (Olivia Wilde) állnak, akik látszólag egy átlagos házaspár életét élik. Joe egy fárasztó munkanap után érkezik haza, ahol hamar kiderül, hogy felesége titokban vacsoravendégeket hívott hozzájuk. Nem is akárkiket: új, kissé kiszámíthatatlannak tűnő szomszédaikat.
A vacsora azonban hamar más irányt vesz, mint ahogy azt bárki várná. A vendégek, Hawk (Edward Norton) és Piña (Penélope Cruz) ugyanis teljesen másképp viszonyulnak a kapcsolatokhoz, az intimitáshoz és az őszinteséghez, mint a házigazdák.
Ők kimondanak szinte mindent, amit mások inkább elrejtenének. Kérdéseket tesznek fel, amelyekre a legtöbben nem szeretnénk válaszolni, és olyan témákat hoznak felszínre, amelyek sok kapcsolatban talán évek óta kimondatlanul maradnak.
A film egyik legfontosabb üzenete, hogy még azzal az emberrel kapcsolatban is maradhatnak bennünk kérdőjelek, akivel évek óta megosztjuk az életünket. Vajon tényleg ismerjük őt, vagy csak megszoktuk azt a szerepet, amit mellettünk betölt?
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






