De miért döntenek úgy egyre többen, hogy külön alszanak, és hogyan járul hozzá ez a döntés egy boldog kapcsolathoz?
A pihentető alvás fontossága
Az alvás minősége közvetlenül befolyásolja a nap folyamán tapasztalt energiaszintet és hangulatot. Amikor alvásunk megszakadt – például a partner éjszakai forgolódása vagy horkolása miatt -, romlik a reggeli közérzetünk. Mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor kialvatlanul ébredünk, és ez mennyire kihathat a kapcsolatunkra: a legapróbb problémák is jelentősebbnek tűnhetnek fáradtan.
Mindenkinek saját ritmusa van
A külön alvás nem feltétlenül a szeretet hiányát vagy a kapcsolat megromlását jelenti. Sok pár esetében egyszerűen arról van szó, hogy más a bioritmusuk. Egyikük korán kel, míg a másik éjjeli bagoly, és így az eltérő ébrenléti ritmusuk miatt konfliktus alakulhat ki az alvással kapcsolatban. Ezt elkerülendő, egyszerűen saját, külön hálószobát választanak, és ezzel is tiszteletben tartják egymás igényeit. Olvass még a témában
A horkolás miatt kezdtünk külön aludni, aztán észre sem vettük, hogy elidegenedtünk egymástól
„Két napi előkészület, hogy egy délutánra egyedül hagyjam a gyerekekkel” – ha a férjed azt hiszi, kiveszi a részét a házasságból, küldd el neki ezt
„Elutaztam volna egy hétvégére a csajokkal, de a férjem képtelen volt megugrani a feladatokat” – A feleség nem válni akar, hanem visszakapni egy kicsit az életéből
„Boldog asszony, boldog élet” – rossz tanácsok és hamis frázisok a házasságról, amiket ideje elfelejtenünk

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






