Van valami különösen nyugtalanító abban a gondolatban, hogy egy osztálytalálkozón nemcsak a régi barátokkal, hanem a múlt egy olyan szereplőjével is találkozol, akit legszívesebben kitörölnél az emlékeid közül. Tudom, hogy ott lesz. A testneveléstanárom. Az az ember, aki miatt gyerekként gyomorgörccsel ébredtem minden egyes olyan reggelen, amikor tornaóra volt.
Jó tanuló voltam, példás volt a magaviseletem, magyarból és matekból is tanulmányi versenyekre jártam, de tesiből, én vagyok az első, aki ezt elismeri, nem voltam ügyes. Sőt. Lassabban futottam, koordinálatlanabb voltam, mint a többiek. És ezt ő nemcsak észrevette, hanem rendszeresen a tudtomra is adta. Hangosan. Az egész osztály előtt. Kiabálva, megszégyenítve, úgy, hogy közben a többiek nevettek, vagy legalábbis nem szóltak semmit. Akkoriban ez – egy kilencvenes évekbeli, kis vidéki iskola mindennapjaiban – nem számított kirívónak.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
