Mostanában egyre gyakrabban kerül szóba köztünk a házasság. Még mindig csak tapogatózunk, játszadozunk a gondolattal, próbálgatjuk, hogy vajon a másik, vagy éppen mi magunk mit gondolunk arról, hogy örökre összekössük az életünket. Sok dolog van, ami mindkettőnket jó érzéssel tölt el: szeretnénk együtt megöregedni, érezni, hogy mindenben számíthatunk egymásra, és tudni, hogy a másik is éppen olyan elköteleződött, mint mi magunk. Izgatottan nézek erre a lehetőségre – akkor is, ha én már túl vagyok egy házasságon.
Továbbra is hiszek a házasságban
Sokakat meglep talán, hogy egy válással a hátam mögött még mindig hiszek a házasságban. Hogy nem fordultam el tőle végleg, nem lettem cinikus, nem döntöttem úgy, hogy „egyszer már próbáltam, nem működött”.
Megértem ezt a kételyt. Hiszen amikor először álltam az oltár előtt, én komolyan, őszintén mondtam ki azokat a szavakat. Akkor valóban hittem bennük. Aztán az élet, a döntések, a hibák lassan kiüresítették őket, míg végül a jelentésük semmisé lett. Hogyan is hihetném el magamnak, hogy most majd másképp lesz? Hogy most majd „komolyabban gondolom”, mint amennyire akkor komolyan gondoltam – hiszen akkor is biztos voltam benne, hogy ennél komolyabb nem is lehetnék. Olvass még a témában
„Mielőtt hozzámennél, nézd meg, hogyan bánik a pénzzel” – észrevételek egy válóperes ügyvédtől
A legénybúcsú már rég nem a vőlegényről szól – sokkal inkább a barátok ürügye a dorbézolásra
Nem szeretném, hogy a szüleim ott legyenek az esküvőmön – pedig nem is vagyunk rosszban
„Megláttam, milyen pornót néz, és megértettem, miért nem akar szexelni velem” – Ezért halt el a vágy ezekben a házasságokban

Mégis hiszek benne, hogy ma bölcsebben döntenék. Mert ma már tudom, milyen az, amikor nem működik valami. Mert végigéltem, milyen egy kapcsolat, ami szépen indul, majd fokozatosan elveszíti az irányát. Az első, kútba esett házasságom nem bizonyíték arra, hogy a házasság értelmetlen – csak arra, hogy én akkor még nem voltam ott, ahol most vagyok. Nem tudtam elég pontosan, mire van szükségem, mit várok egy társtól, és mit kell beletennem egy kapcsolatba ahhoz, hogy ne csak fennmaradjon, hanem örömöt okozzon minden résztvevő számára.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






