Mostanában egyre gyakrabban kerül szóba köztünk a házasság. Még mindig csak tapogatózunk, játszadozunk a gondolattal, próbálgatjuk, hogy vajon a másik, vagy éppen mi magunk mit gondolunk arról, hogy örökre összekössük az életünket. Sok dolog van, ami mindkettőnket jó érzéssel tölt el: szeretnénk együtt megöregedni, érezni, hogy mindenben számíthatunk egymásra, és tudni, hogy a másik is éppen olyan elköteleződött, mint mi magunk. Izgatottan nézek erre a lehetőségre – akkor is, ha én már túl vagyok egy házasságon.
Továbbra is hiszek a házasságban
Sokakat meglep talán, hogy egy válással a hátam mögött még mindig hiszek a házasságban. Hogy nem fordultam el tőle végleg, nem lettem cinikus, nem döntöttem úgy, hogy „egyszer már próbáltam, nem működött”.
Megértem ezt a kételyt. Hiszen amikor először álltam az oltár előtt, én komolyan, őszintén mondtam ki azokat a szavakat. Akkor valóban hittem bennük. Aztán az élet, a döntések, a hibák lassan kiüresítették őket, míg végül a jelentésük semmisé lett. Hogyan is hihetném el magamnak, hogy most majd másképp lesz? Hogy most majd „komolyabban gondolom”, mint amennyire akkor komolyan gondoltam – hiszen akkor is biztos voltam benne, hogy ennél komolyabb nem is lehetnék. Olvass még a témában
Megértőbb lettem, mióta tudom: vannak, akik ezért nem bírják a kritikát
„Nem tudom, hogy kell egyedül lenni” Férfiak, miért maradtok olyan nővel, akit már nem szerettek?
Tavalyi kutatás igazolja, tényleg váratlanul történik-e a legtöbb félrelépés
Szőr és ugráló mellek? 5+1 dolog, ami nem zavarja a férfiakat szex közben
Mégis hiszek benne, hogy ma bölcsebben döntenék. Mert ma már tudom, milyen az, amikor nem működik valami. Mert végigéltem, milyen egy kapcsolat, ami szépen indul, majd fokozatosan elveszíti az irányát. Az első, kútba esett házasságom nem bizonyíték arra, hogy a házasság értelmetlen – csak arra, hogy én akkor még nem voltam ott, ahol most vagyok. Nem tudtam elég pontosan, mire van szükségem, mit várok egy társtól, és mit kell beletennem egy kapcsolatba ahhoz, hogy ne csak fennmaradjon, hanem örömöt okozzon minden résztvevő számára.
De hiszek abban, hogy a kudarcaink nem eltörölnek minket, hanem formálnak.
Hogy abból is tanulunk, ami nem sikerült. Hogy a válás nem feltétlenül a hit elvesztését jelenti, hanem annak újragondolását. Ma már biztosabban tudom, hol vannak a határaim, mire mondok igent, és mire nemet. Tudom, mennyire fontos a kommunikáció, az őszinteség, az, hogy ne csak szeressük, hanem értsük is egymást.
Hiszek abban is, hogy csak azért, mert korábban már tévedtünk, még megtalálhatjuk az igazi szerelmet. Hogy lehet újra bízni – másokban és önmagunkban is. Hogy a velünk hozott sérülések nem csak akadályok, hanem erőforrások is lehetnek, ha hajlandóak vagyunk dolgozni velük. Egy második házasság nem az első másolata. Nem újrajátszás, hanem egy egészen más történet, más szereplőkkel, más szabályokkal, több tudatossággal.
Ezért is hiszek még mindig a házasságban. És legfőképpen azért hiszek, mert szeretnék hinni. Mert nem akarok egy olyan világban élni, ahol nincs sírig tartó szerelem. Ahol minden kapcsolat ideiglenes, minden ígéret zárójelbe kerül, és minden elköteleződés mögött ott lapul egy B terv. Nem akarom elhinni, hogy a mély kapcsolódás csak illúzió, önámítás, romantikus túlzás.
Hiszek abban, hogy két ember valóban egymásra találhat. Hogy dönthetnek úgy, újra és újra, hogy egymást választják – nem azért, mert könnyű, hanem mert fontos. A mindent elsöprő szerelem, a kötődés, a valódi társaság az egyike azoknak a kevés, de annál értékesebb érzéseknek, amikért érdemes embernek lenni ezen a földön. És ha ezért egyszer már kockáztattam, hát kockáztatok újra.
Lehet, hogy összetörik a szívem – de legalább meg soha nem kövül.
