Sokakhoz hasonlóan én is magammal hozom a vidéki családomból azt a mélyen belém ivódott mondatot, hogy „aki nem dolgozik, ne is egyék”. Gyerekkoromban ez nem elvont erkölcsi tétel volt, hanem a mindennapok magától értetődő igazsága. A munka nemcsak kötelesség, hanem mérce is volt: az ember addig volt hasznos, amíg hozzátett valamit a közöshöz. Amíg csinált, termelt, elvégzett.
Ez a szemlélet erős morális alapokat és jó munkamorált adott nekem, ezt nem vitatom. Megtanított arra, hogy vállaljam a felelősséget, hogy számítani lehessen rám, és hogy a munkának súlya van.
Azt ma már viszont nem gondolom, hogy csak az érdemli meg a létszükséglet alapjait, aki aktívan hozzájárul a társadalom működéséhez. Elég csak a gyerekekre, az idősekre vagy a betegekre gondolni, és az állítás máris megdől. Ők nem „haszontalanok”, nem kevesebbek, nem kevésbé érdemlik meg a törődést. Olvass még a témában
Válassz egy őszi levelet, és megmondjuk, mit tartogat neked az október
Ez az éttermi incidens megtanított, hogy néha vita helyett sokkal okosabb a visszalépés
„A gond az, hogy azt hiszed, van időd…” – 10 kőkemény idézet, ami nem esik jól, de fontos tudni
5 jel, hogy egy találkozásnak több jelentősége van, mint gondolnád
Attól vagyunk társadalom, hogy gondoskodunk azokról is, akik magukról éppen nem tudnak.
Hogy nem kizárólag teljesítmény alapján osztjuk az együttérzést és a biztonságot.
Sokáig a munkámon keresztül értékeltem magam
Mégis, ezt a felismerést sokáig nem tudtam magamra vonatkoztatni. Sokáig hittem azt, hogy magamat csak a munkámon keresztül értékelhetem. Esténként rendszeresen végigvettem, mi mindennel végeztem aznap. Ha a lista nem volt elég hosszú, bűntudatom volt. Ha viszont minden tételt kihúztam, sőt még a holnapi feladatokból is előre megcsináltam párat, akkor elégedetten dőltem hátra. Mintha az értékem egyenesen arányos lett volna az elvégzett feladatok számával.
Egy idő után azonban elkezdett motoszkálni bennem egy kérdés: vajon ilyenkor magamat értékelem, vagy a munkát, amit elvégeztem? Ha egy nap kevesebb dolgot csinálok, akkor kevesebb vagyok? Ha beteg vagyok, fáradt vagy egyszerűen csak nincs erőm, akkor ideiglenesen elveszítem a jogomat arra, hogy jól bánjak magammal? Hogy pihenjek, örüljek, létezzek?
Rájöttem, hogy a „hasznosság” fogalmát észrevétlenül összekevertem az önértékeléssel. Hogy nemcsak dolgozni akartam jól, hanem létezni is csak feltételekhez kötve engedtem meg magamnak. Ha teljesítettem, járhatott az elégedettség. Ha nem, akkor jött az önostorozás. Ez pedig hosszú távon nem fegyelmet tanít, hanem szeretethiányt.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
