A legelső munkahelyemen úgy éreztem, minden adott ahhoz, hogy rakétasebességgel haladjak előre a karrieremben. Fiatal voltam, lelkes, tele ötletekkel és energiával. Az első egy évben szinte kerestem a kihívásokat, és minden új feladatot úgy fogtam fel, mint lehetőséget, hogy bizonyítsam, megérdemlem a helyem. A vezetőség hamar felfigyelt erre a lendületre: egyre több feladatot kaptam, és gyorsan kezdtem lépegetni a ranglétrán.
Azonban ahogy teltek a hónapok, kezdtem észrevenni valamit. Az új feladatok, amiket kaptam, egyre kevésbé szóltak arról, amiben én igazán jó vagyok, és ami lelkesített. A kreatív kihívások helyett sokszor monoton, adminisztratív vagy menedzsment jellegű munkák landoltak nálam. Ezek persze fontosak voltak a cég szempontjából, de én nem éreztem bennük azt a fajta szakmai izgalmat, amiért annak idején a pályát választottam.
Egyre inkább úgy tűnt, hogy az én energiámat inkább a hiányok betömésére használják, nem pedig arra, hogy valódi értéket teremthessek a saját utamon.
Amikor ezt szóba hoztam az akkori főnökömnél, ő biztatott: „Tarts ki, hiszen megvan benned a potenciál. Néhány év múlva akár az én székemben is ülhetsz!” Abban a pillanatban hirtelen minden világossá vált előttem, mert szinte reflexszerűen fogalmazódott meg bennem a gondolat: én nem akarok abban a székben ülni. Olvass még a témában
Így vesznek rá az éttermek, hogy többet költs náluk
Pénz teszt: Ennyire befolyásolják az életedet az anyagiak
„A kólára írta a puskáját” – Tanárok mesélnek nagy átverésekről
Olyan emberekre költök, akikkel maximum köszönőviszonyban vagyok – Mit tegyek, ha nem akarok több pénzt adni a kollégák ajándékaira?
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






