„Visszaszaladtunk egymás karjaiba” – Idős párok mesélnek, hogyan élték túl a megcsalást

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / „Visszaszaladtunk egymás karjaiba”...

„Visszaszaladtunk egymás karjaiba” – Idős párok mesélnek, hogyan élték túl a megcsalást

Kalandosan

Fiatalon kerültünk össze a férjemmel, született egy lányunk és egész jól megvoltunk 15 éven keresztül, amikor beleszerettem egy kollégámba. Négy hónapon keresztül tartottam magam, de végül nem bírtam ellenállni az udvarlásának. A férjem egy tündéri ember, nyugodtan fogadta. Elváltunk, de nem költöztünk szét, ott maradtunk a lakásban, neveltük tovább együtt a gyereket. Én heti pár napot átjártam a szerelmemhez és közben neki is lett barátnője. Kedveltem a nőt, még olyan is volt, hogy együtt nyaraltunk négyesben! Aztán teltek az évek és mindkettőnk párkapcsolata megkopott, szakítottunk párjainkkal és továbbra is együtt éltünk. Két éven keresztül továbbra is csak barátság volt köztünk, aztán egy nap elhívott randizni, én meg igent mondtam.

Házas férfiak és a „barátság”: négy történet, ami fáj

52 éves korunktól újra egy pár voltunk, 65 évesen pedig másodjára is összeházasodtunk. Ez az esküvőnk sokkal jobb volt, mint az első, végignevettük az egészet. Egy év múlva a férjem váratlanul meghalt, ami a mai napig nagyon fáj, de örülök, hogy vele tölthettem az életem.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/5
Következő»
🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?→
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Négy csillagjegy, akinek ősszel újra kinyílik egy régi ajtó
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.