„A férfi gyomnövény, ami nem hajlandó virágozni” Szeretet nélküli házasságban élek

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / „A férfi gyomnövény, ami nem hajlandó...

„A férfi gyomnövény, ami nem hajlandó virágozni” Szeretet nélküli házasságban élek

A kéz

A férjemmel 25 évesen jöttünk össze, most 50 évesek vagyunk, tehát életünk felét egymással töltöttük. A szenvedély már rég elmúlt, de annyira nem rossz együtt, hogy változtassunk. A férjem így fogalmazta meg a helyzetünket: A kezed fogni olyan, mintha a bal kezemmel fognám meg a jobb kezemet. Az érzés már elmúlt, de nehéz lenne elengedni.

Koszos a szúnyogháló? Így lesz újra kristálytiszta pár perc alatt

Választás

Van három barátnőm, aki elvált, mindhárman 45 év felett voltak már. Egyikük hamar talált új társat, akivel azóta is jól megvannak, a másik teljesen boldog egyedül, a harmadik pedig ismerkedik és szenved, mert azóta sem volt normális párkapcsolata. Én is szívesen elhagynám a férjem, mert a gyengédség már egy évtizede elpárolgott a házasságunkból, de nem tudom, hogy merjem-e. Lehet, hogy én sem találnék többé senkit és tudom, hogy egyedül képtelen lennék élni, mert én nem vagyok az a típus. De az is lehet, hogy találnék egy rendes férfit, aki újra szeretne. Tanácstalan vagyok és egyelőre nem merek lépni.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/6
Következő»
🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?→
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

„Pörkölttel etette a 7 hónapos babámat”: amikor a nagyszülő átlépi a határt
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.