Igyekszem jóban lenni embertársaimmal. Ez annyit tesz, hogy szerintem nem lehet egy hajléktalan mellett elmenni csak úgy, hogy boldogtalanná teszi az embert, mert szembesít a hajléktalan látványa az embertelenséggel, melynek mindenki része, aki hagyja, hogy így legyen…
A hajléktalanok a pillanat emberei, lelkük a világ vékony peremén egyensúlyozik lét és nem lét között. Az ilyen bátor emberekre pedig csak mosolyogni lehet, bármi rosszat is tettek, ami ide juttatta őket.
Sok embernek megvan a „kedvenc” hajléktalanja, az, akinek mindig ad pénzt. Aztán ez a hajléktalan egyszer csak már nem ül ott, ahol szokott, és mi egy hét alatt elfelejtjük. Pedig minden reggel a megszokott időben csörrent az apró a műanyag poharában, nem is sejtve, hogy azért tud most extra piát vagy kaját venni, mert félünk. Attól, hogy nehogy erre a sorsra jussunk. Olvass még a témában
Mi az életfeladatod? Megmutatja a születési dátumod utolsó számjegye
A kevesebb több: mégsem használ a szépségednek, ha sok fehérjét fogyasztasz?
Ezt hozza 2026. október 11. a numerológia szerint: rend és megbízhatóság
Beköltöztem az új lakásomba, és az első éjszaka óta tudom, hogy nem vagyok ott egyedül
Egy pillanatra tán belegondolunk, milyen lehet anyagi biztonság és család nélkül élni… Milyen lehet az, hogy az élet folyamán elkövet az ember egy nagy hibát, ami teherként nehezedik vállára.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.





