A 3 legviccesebb pasi, akivel a Tinderen találkoztam

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / A 3 legviccesebb pasi, akivel a...

A 3 legviccesebb pasi, akivel a Tinderen találkoztam

A sértődékeny

Budapesten élő, de Londonban nevelkedett, eredetileg indiai Tinder matchemmel az első két-három üzenetváltás ígéretesnek bizonyult. Rögtön ez után azonban a srác rákérdezett, hogy pontosan hol vagyok éppen. Mondtam neki, hogy ezt egyelőre nem szeretném elárulni, ha még kicsit beszélgetünk, és mindketten szimpatikusnak találjuk egymást, valamelyik napra megbeszélhetünk egy randit.

Egy kanál a dobba, és újra bolyhos a törölköző

Partnerem válasza derült égből villámcsapásként ért. Rögtön megállapította, hogy nyilván rasszista vagyok, ezért nem akarom elmondani neki, hogy hol tartózkodom. A reakcióját annyira nevetségesnek tartottam, hogy elsőre biztosra vettem, hogy csak valamiféle nyelvi akadály lehet a háttérben, és minden bizonnyal valaki félreértett valamit.

Elmondtam hát neki, hogy más sem áll távolabb tőlem (múltbeli partnereim szó szerint a világ minden tájáról érkeztek), egyszerűen csak arról van szó, hogy nem szeretném a pillanatnyi tartózkodási helyemet megosztani egy férfivel, akivel 6 perce találkoztam az interneten, és ez akkor is így lenne, ha ő maga lenne a szőke herceg egy fehér lovon.

Kísérleteim a helyzet tisztázására azonban úgy tűnt, eredménytelenek maradnak. A pasi sértődötten azt mondta, hogy pont annyira rasszista vagyok, mint a többi magyar lány, akivel találkozott, és ha talán kicsit nyitottabb lennék, akkor esélyem is lenne megtalálni a “szerelmet”. Aztán unmatchelt. Így aztán már nem tudtam elmondani neki, hogy a bőrszínének és kultúrájának semmi köze ahhoz, hogy nem leszünk egy pár. A személyiségének már annál inkább.

Olvass még a témában

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/3
Következő»
🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?→
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Véletlen találkozások, amik mindent megváltoztattak
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.