Amikor azt gondoljuk, hogy ismerjük a múltat, akkor jön egy új felfedezés, ami képes teljesen átírni mindazt, amit eddig hittünk.
Göbekli Tepével először a Netflixen találkoztam az Emberek az emberiség előtt című sorozatban, amire persze rásüthetjük, hogy itt-ott fikciókra, szubjektív véleményre hagyatkozik. Ettől függetlenül a dokumentumfilmek rengeteg olyan érdekes kérdést feszegetnek, melyekre a mai napig nem tudunk válaszokat adni. Ezért is olyan jó, amikor új információt tárnak elénk a tudósok egy-egy helyszínnel kapcsolatosan: ezúttal Göbekli Tepe került a porondra.
Egy ősi naptár, amelyet a törökországi Göbekli Tepe régészeti lelőhelyén fedeztek fel, új megvilágításba helyezi civilizációnk kezdetét. A felfedezés ugyanis nem „csupán” egy újabb kőből készült naptár a sok közül, hanem egy olyan kozmikus esemény bemutatója is egyben, amely talán az emberiség történelmét formálta át – drámai módon. Olvass még a témában
Nők vicces hasonlatai a szexről: „Olyan, mint amikor valaki vakarja a hátad, de kihagyja azt a pontot, ahol viszket.”
Ez lett a világ egyik legjobb helye óceáni úszáshoz – szinte egész évben meleg, türkiz vízzel
A Hamnet nyomában: házak, amelyek elképesztő titkokat rejtenek a 16. századról
Egy hétig nem nyitottam meg az Instát – így éreztem magam tőle
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






