Megállapítható, hogy az egyedül élő nők sokkal magányosabbak, mint az egyedül élő férfiak. Mert ott van mellettük az örök társ: a dráma. Ez rám fokozottan igaz. Sírógörcsöt kapok a zöldségesnél, amikor a zöldséges huncut mosollyal az arcán rám kacsint, látva, hogy csak egy citromot, egy uborkát és két paradicsomot vásárolok. Rögtön vágja, hogy egyedül élek. Csak reménykedni tudok, hogy nem az uborkáról jutott erre a következtetésre. Annyira tudom szánni magam ilyenkor. Nagyon. Amikor egyedül kezdesz el élni, megváltozik minden. A napirended, az étrended, még a kozmetikumokhoz való kapcsolatod is. Az egyedülálló nő étrendje a következő alapanyagokból áll: csoki, joghurt, csoki, kellemesen gőzölgő tea, csoki, kávé, csoki, szardínia, csoki, ,,százmagos” diétás, emésztést elősegítő kenyér, csoki. Az egyedülálló nő heti rendjében legalább két okosító tanfolyam van, persze nem OKJ-s, csak időtöltős, ahogy nagy valószínűséggel egy jóga tanfolyam, és egy ,,ugri-bugri” fenék feszesítő edzés is belefér a hétbe. Mintha számítana... hiszen a kutya sem látja... És fodrászhoz mész, körmöt csináltatsz magadnak, új szemránckrémet veszel, és ami elképesztő, nem felejted el használni sem... Aztán ott van a munkahely. A koedukált munkahely fogalma ilyenkor egyenlő a nőkínzás fogalmával. Amikor a munkahelyeden házasan vagy ideges, azt mondják rád, semmi gond, csak premenstruációs szindrómád van. Múló havi románc csupán. Amikor egyedülállóként vagy ideges a munkahelyeden, a munkahelyi nyugalom visszaszerzése érdekében és okán, mindenki be akarja porozni a bibéd. Jobb esetben. Rosszabb esetben vén csataló módjára egy haver vagy, aki csak annyiban különbözik a többi humanoidtól, hogy ülve pisil. A szingliség egyet jelent a ,,szabad préda”, és a ,,húspiac melletti dögkút” fogalmával. Nagyon nem jó móka. Még rosszabb, mint perspektíva. Az sem hozott életembe – ebből a szempontból – túl nagy változást, hogy immár több, mint három hónapja járok egy sráccal. Sráccal, mert ha az első randim jól sikerült volna, akkora gyerekem lenne, mint ő. Mint már írtam, katolikus. Nagyon. Úgy hogy én vagyok közel, s távol az egyetlen egyedülálló, ivarérett nő, akinek van pasija, de nincs szüksége fogamzásgátlásra. Néha megfordul a fejemben a szánalmas gondolat, hogy csak úgy, a poén kedvéért el kellene menni nőgyógyászhoz. Férfi nőgyógyászhoz. Kétségbeejtő, mert 43 éves perspektívámból nézve ugyan ez vonatkozhat a klimaxot túlélt nőkre is. Vagy még rájuk sem. Aztán, hogy fokozzam a dolgot, ott van életem pszeudo-férfija, Sam is. Ő a londoni kapcsolat, ami sosem volt kapcsolat. Csak londoni. Csorgatom a nyálam napestig a monitor előtt, valós élmények, emlékek nélkül a fényképe előtt. Endorfin termelés céljából. És emaileket írok, melyekre nem kapok választ. Csak reménykedni tudok, hogy az Interpol nem veti rám magát, és nem ültet le zaklatásért. Negyedik éve vagyok plátóian szerelmes egy közhelybe, egy elálló fülű, szemüveges, kissé pocakos, nőtanból és bátorságból bukott férfiba, akinek valamilyen sejtelmes oknál fogva jól áll az egyel kisebb öltöny, a pocak és a bunkóság. Ezt nevezem én érzelmi rágóguminak.Problémám van? Gyógyír rá Sam. Mert még több problémát gyártok ezzel a ,,never ending story”-val. A lényeg az, hogy az eredeti problémával nem kell foglalkoznom. Úgyhogy, elmondható, hogy ez az egyetlen kapcsolat az életemben, ami úgy működik, ahogy nekem jó. Még Londonba is elmentem egy hétvégére, hogy találkozzunk végre. Ellenérzéseim nagyok voltak, mert életemben nem repültem még, és annyira még én sem vagyok naiv, hogy elhiggyem: a zuhanás olyan jó móka, mint az Airplane-ben. Persze Sam-mel nem találkoztunk. Hát igen... a női hülyeség határtalan. Ahogy a női remény és naivság is. Pedig annyira bátornak éreztem magam, hiszen Sam valójában Samer. Igen, ez egy arab név. Az arabok kapcsán pedig mindenkinek a Lányom nélkül soha című rémtörténet jut eszébe, meg a csador, meg nőalázás. Végig gondolva, mi történhetett volna? Legrosszabb esetben vese nélkül ébredek, ő pedig két kecskével gazdagabban éli tovább életét. Szóval, kedves nők és férfiak... rossz dolog egyedülálló nőnek lenni, zöldségen, fitneszes joghurtokon és magvakon élni, drámázni és képzelegni, még akkor is, ha a heti edzés miatt telve vagyunk büszkeséggel, hogy olyan gömbölyű a fenekünk, hogy nem áll meg rajta a söröskorsó. A legjobban a boldog párok dühítenek. Szívem szerint, megdobálnám őket kaviccsal, mint volt férjem a bagzó kutyákat. Mindet. Sok kaviccsal. Igen, egyre többször köszönt be életemben a reménytelenség azzal kapcsolatban, hogy mint nő, hasznosítható példány vagyok, leszek valaha. És itt most nem a takarításra és főzésre gondolok. Azt azért hozzá kell tennem, nem mondok le Sam-ről, ahogy annak a lehetőségéről sem, hogy lesz egy minden szempontból kiegyensúlyozott párkapcsolatom. Ez utóbbira több esélyem van, mert Sam-et beszippantotta London 10 milliós valósága. Én pedig nem tudom, hol keressem... de addig is, körülnézek kicsit a koedukált munkahelyemen...
Bridget Jones után szabadon: én is jobban örülnék, ha egy férfi kezdené ki testem, minthogy az éhező kutyafalkák kezdenék ki magányosan oszladozó tetemem. Hát igen… a nők végletessége a magány fogalmát is túldramatizálja.
