Vannak, akik úgy tartják, hogy egyes szokásaink sokat elárulhatnak a személyiségünkről, míg mások abban hisznek, hogy a születési dátumunk az, amely megannyi érdekességet rejthet magában. De gondoltad volna, hogy egyes feltételezések szerint például a kezünk formája, sőt még egy-egy anyajegyünk is sokatmondó lehet? Mindennek a kulcsa pedig az, hogy az adott anyajegy pontosan hol helyezkedik el a testeden.
🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Állítsd be a bient megbízható forrásnak a Google-ben!
Hogy megértsük, miért vannak egyáltalán anyajegyeink, fontos, hogy azt is tudjuk, mit értünk egyáltalán alatta. Anyajegy gyakorlatilag bármilyen bőrfolt, amely a születésünkkor vagy röviddel azután megjelenik. Bár gyakori, nem mindenki rendelkezik vele, vannak viszont olyanok is, akiknek szinte az egész testét anyajegyek borítják. Sokféle létezik belőle, és a legtöbb ártalmatlan.
Az anyajegyekkel kapcsolatban számos mítosz és babona él. Hátborzongatóan hangzik, de a salemi boszorkányperek idején például még egyenesen a bűnösség bizonyítékának tekintették. Egy másik mítosz szerint pedig, ha egy anya a várandóssága során különösen erős érzelmeket és át, és megérint egy bizonyos helyet a testén, akkor a gyermeke azon a testrészén anyajeggyel születhet.
A valóság viszont az, hogy vagy akkor alakulnak ki, ha a bőrben vagy az alatta lévő erek nem fejlődnek ki megfelelően, vagy egy adott területen növekszik a melanin, esetleg a melanint termelő sejtek, az úgynevezett melanociták összemosódnak. Szerencsére általában nem okoznak problémát, és sok anyajegy nem is igényel semmilyen kezelést. Ebben ez esetben pedig mindössze arra érdemes figyelnünk, hogy kevés napsütés érje, be legyen kenve fényvédővel, és ha olyan a formája, ne akadjon bele semmibe. Na de mit árulhatnak el a személyiségünkről?
2/6 Anyajegy az állon
Fontos számodra az egészséges táplálkozás, a rendszeres testmozgás és az, hogy amikor csak lehet, kerüld a rossz stresszt? Vagy ha mindezek nem is igazak rád, örülnél, ha téged jellemeznének? Nos, ez akár abból is adódhat, ha anyajegy van az álladon. Róluk ugyanis úgy tartják, hogy amennyire csak lehet, igyekeznek, hogy kiegyensúlyozott legyen az életmódjuk.
Ha a homlokodon látható anyajegy, akkor úgy tartják, nagy esélyed van arra, hogy sikeres és gazdag legyél. Sőt, egy ilyen anyajegy még akár ahhoz is hozzásegíthet, hogy a hírnév se kerüljön el, feltéve persze, ha te is vágysz rá, és nyilvánosan is szeretnél elismeréseket begyűjteni.