Gyerekként teljesen a szüleinkre vagyunk utalva, ők szolgáltatják számunkra a mintát az élet szinte minden területén – ezért, ha olyan környezetben növünk fel, amely érzelmi fejlődésünket nem hogy nem segíti, de egyenesen lehetetlenné teszi, az felnőttkorunkban számtalan problémát eredményezhet.
Hogy ő az oka annak, ahogyan az anyja bánik vele
Nem csak azért gondolja, mert ezt mondták neki – talán a képességei hiánya miatt, esetleg azért, mert nehéz vele, mert túl sok gondot okoz, mert nem elég ügyes vagy okos – hanem azért is, mert mint minden gyerek, ő is hisz az „anya mítoszban”, vagyis abban, hogy minden anya szereti a gyermekét. Nyilván az övé is, és ha mégis rosszul bánik vele, ki más lehetne a hibás ezért, ha nem ő?
Ráadásul önmagunk hibáztatása kevésbé is ijesztő, mint szembenézni azzal, hogy valaki, akinek ez lenne a legfontosabb kötelessége, egyszerűen nem szeret bennünket. Az ebben a tudatban felnevelkedett lányok aztán felnőtt nőként is sokszor csak keresik önmagukat, újra és újra megpróbálva megalkotni azt a nőt, aki megérdemli az anyjuk elismerését, de persze teljesen reménytelen küzdelmet folytatnak.
Ráadásul önmagunk hibáztatása kevésbé is ijesztő, mint szembenézni azzal, hogy valaki, akinek ez lenne a legfontosabb kötelessége, egyszerűen nem szeret bennünket. Az ebben a tudatban felnevelkedett lányok aztán felnőtt nőként is sokszor csak keresik önmagukat, újra és újra megpróbálva megalkotni azt a nőt, aki megérdemli az anyjuk elismerését, de persze teljesen reménytelen küzdelmet folytatnak.