Március 11-én ünnepli 60. évfordulóját Ken®. Az alkalomból különleges kollekcióval készült a babák forgalmazója, a Mattel: három klasszikus darab kerül a polcokra. Az új, évfordulós sorozatban az eredeti, 1961-es Ken® mellett megtalálható az 1975-ös Great Shape, és az 1985-ös Rocker Derek baba is. A játékok a korhoz illő frizurával és ikonikus ruházatban kaphatók március közepétől.

Akárcsak Barbie®, Ken® is nagy változáson ment keresztül az első babák megjelenése óta. A Mattel folyamatosan szélesíti portfolióját, így abban ma már minden bőrszín, hajszín, szemszín és többféle testalkat képviselteti magát. Márciustól pedig már Ken® is kapható kerekesszékes változatban.
A különleges babával a márka célja, hogy folytassa a párbeszédet a testi fogyatékossággal és annak elfogadásával kapcsolatban. A változatos külsővel és ruházattal elérhető babákkal a gyerekek játék közben, végtelen számú történeten keresztül ismerkedhetnek meg a valódi világgal. Ehhez hozzájárul a részletesen kidolgozott, befékezhető, forgó kerekekkel ellátott kerekesszék vagy a készlethez tartozó rámpa is, amivel egyszerűen akadálymentesíthető bármelyik játékos helyszín, például a Barbie Dreamhouse (külön kapható). Olvass még a témában
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






